„Klubrádió

Fideszes képviselő: A nemzeti vagyon soha ne lehessen idegeneké

28/04/2021 14:22

| Szerző: Klubrádió

Egy fideszes képviselő elmagyarázza, miért kell alapítványokba tenni a közvagyont.

Mint megírtuk, az Országgyűlés keddi döntése értelmében a közvagyon jelentős része átkerül a közérdekű vagyonkezelő alapítványokhoz. A jogszabály összesen 32 alapítványt sorol fel, ezek közül 21 felsőoktatási intézmény fenntartója. A törvényt a parlament 134 igen, 59 nem szavazattal fogadta el.

Az alapítványoknak juttatott vagyon vagy juttatás már nem számít közpénznek és ugyan az alapítványokat irányító kuratóriumot a kormány nevezi ki, később az alapítói jogok átszállnak az alapítványra, így az új tagok beválasztásába már nem lesz joga a mindenkori kormánynak. Vagyis egy esetleges kormányváltás után is lényegében érinthetetlenek lesznek a hatalmas vagyonnal rendelkező alapítványok.

Hogy erre miért volt szükség, azt Hubay György országgyűlési képviselő magyarázta el egy keddi Facebook-bejegyzésben:  Sok esetben a Fidesz – KDNP kormány által visszaszerzett nemzeti vagyon egy részét az alapítványi gazdálkodásba adtuk, hogy már soha ne lehessen idegeneké – írt erről a 24.hu.