Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Fenyegetőzik Donald Trump, vámokat vethetek ki olyan országokra, amelyek nem állnak mellé a Grönland-ügyben

16/01/2026 18:34

| Szerző: Klubrádió

Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegetőzött, hogy vámokat vethet ki azokra az országokra, amelyek nem támogatják az Egyesült Államok Grönland feletti ellenőrzésére vonatkozó terveit.

Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja bejelentette, hogy márciusban Grönlandra látogat, és hisz abban, hogy sikerül megállapodást kötni. „Meggyőződésem, hogy lesz egyezség, amit meg kell és meg is fogunk kötni, amint a folyamat lezajlik” – mondta Jeff Landry a Fox Newsnak adott interjúban, miközben egy kétpárti amerikai kongresszusi delegáció Grönland és Dánia vezetőivel találkozott. Szerdán jelentették be, hogy az Egyesült Államok és Dánia közös munkacsoportot hoz létre, hogy megvitassák a Grönlandot érintő kérdéseket.

Közben Franciaországból, Németországból, az Egyesült Királyságból, Norvégiából és Svédországból indultak csapatok Grönlandra, Dánia egyúttal bejelentette, hogy növeli saját katonai jelenlétét is.

Közben Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegetőzött, hogy vámokat vethet ki azokra az országokra, amelyek nem támogatják az Egyesült Államok Grönland feletti ellenőrzésére vonatkozó terveit, mivel "nemzetbiztonsági szempontból szükségünk van Grönlandra" – fogalmazott Trump egy, az egészségügyi ellátással foglalkozó, a Fehér Házban tartott rendezvényen.