Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Első fokon hat és fél évet kapott Fürst György a parkolási pénzek perében

5/03/2024 15:46

| Szerző: Klubrádió

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben találta bűnösnek a bíróság Fürst Györgyöt, a VI. kerület volt szocialista alpolgármesterét, a Centrum Parkoló Kft ügyvezető-tulajdonosát, és ezért 6,5 év börtönre és 25 millió forintos pénzbüntetés kifizetésére ítélte első fokon.

Fürstöt sikkasztással is vádolták a fővárosi parkolási perben, de az alól felmentették.

A korábbi politikus elhíresült Rolls Royce-gépkocsiját (amely az egyik cége nevén volt) 19 millió forintért értékesítették, a bevételt azonban visszatartják a pénzbüntetés biztosítására.

Fürstöt és 23 társát még 2010-ben gyanúsították meg, maga a büntetőper 2016-ban indult el, és 8 év kellett az elsőfokú ítéletig. A vád szerint a Fővárosi Önkormányzatok Társulása hét budapesti kerület - a I., a II., a VI., a VII., a VIII., a XI. és a XII. - parkolási rendszerének üzemeltetésére kötött szerződést a Centrum Parkoló Kft.-vel. A cég szerezte be az automatákat, majd építette ki és üzemeltette a rendszert, az önkormányzatok elvileg 30 százalékot kaptak a bevételből.

A Centrum aztán alvállalkozókat vont be, majd az üzemeltetés hatékonyabbá tételére hivatkozva az alvállalkozók újabb alvállalkozókat bíztak meg. Az ügyészség szerint a kiszervezett tevékenységek, megrendelt szolgáltatások gazdaságilag indokolatlanok, hátrányosak voltak, a vádlottak 2006 és 2011 között hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak. Alvállalkozókat bíztak meg például magas áron a parkolóőrök képzésére, a parkolóőrök írásmintáit elemző grafológiai tanulmányokra, adatfeldolgozásra, különböző tanácsadási munkákra. Ezek a tevékenységek vagy teljesen fölöslegesek voltak, vagy a fővállalkozó alkalmazottai valójában maguk elvégezték a munkát. Egyes vádlottak ezen kívül a parkolóautomaták takarítására, útburkolati jelek felfestésére adott vállalkozói szerződéseknél fiktív számlázási láncolatot alakítottak ki, hogy jogosulatlanul csökkentsék az adóalapot.

Az üzlet egy ideig jól jövedelmezett. Amint a Telex cikkében fogalmaz, jellegzetes történet, hogy abban az időben Budapesten több helyen lefényképezték Fürst György több mint 100 millió forintot érő, BEAST-1 rendszámú, mattfekete Rolls Royce Phantomját, amint tilosban parkol. Volt, hogy Fürst autója egy hónap alatt ötször kapott kerékbilincset tilosban parkolásért, a politikus pedig egy közép-afrikai diplomata-útlevéllel próbált meg kibújni a büntetés alól.

Fürstöt egy másik ügyben 2018-ban már elítélték, felfüggesztett börtönbüntetésre. Az még a kerületi politikusi korszakához kapcsolódott, amikor a terézvárosi MSZP-s és SZDSZ-es képviselők több Andrássy úti műemlékpalotát adtak el töredékáron.