„Klubrádió
A lényeg

Élőlánccal tiltakoznak iskoláknál

12/09/2022 10:52

A miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárai igazgatóhelyettesük, Dezsőfi György pénteki kirúgása ellen tiltakoznak, és élő láncot vontak az iskola köré. Dezsőfit amiatt függesztette fel a kormányzati tankerület, hogy 36 társával együtt polgári engedetlenség keretében tiltakoztak az oktatási körülmények miatt.

Az akcióhoz a Hvg.hu szerint csatlakozik a budakalászi Szentistvántelepi Általános Iskola is, ahol öt tanár kezdett polgári engedetlenségi akcióba a múlt héten, és a tankerület azzal fenyegette meg őket, hogy elveszíthetik állásukat, továbbá a szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola is, ahol minden megfenyegetett, vagy már kirúgott tanárral szeretnék az élőláncban résztvevők kifejezni szolidaritásukat.

Hétfőn délelőtt a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium köré is élőláncot vontak a támogatók, továbbá a Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskolában nyolc pedagógus a drasztikus tanárhiány, a megalázó bérek és a sztrájkjog ellehetetlenítése ellen tiltakozik, és szolidarit, illetve még a IX. kerületben a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum hat tanára döntött a polgári engedetlenség mellett.