Ellentámadást indított az orosz metrócég
6/12/2023 08:06
| Szerző: Klubrádió
Több mint három évig nem vette át a periratokat a hármas metró szerelvényeit hivatalosan felújító, a valóságban újragyártó orosz Metrowagonmash. Majd amikor már nem halogathatták tovább a dolgot, rögtön támadásba lendültek és ellenkérelmet nyújtottak be a perben – válaszolta a Népszava kérdésére a BKV.
A Fővárosi Törvényszéken indított, 38 milliárd forintos BKV-követelésről döntő peres eljárás befejezése így még távolabbra tolódik. A labda most újfent a BKV térfelén pattog, a cég most állítja össze az MVM által benyújtott ellenkérelemre választ adó nyilatkozatát – tájékoztatta a fővárosi cég a lapot.
![Sajtótájékoztató a felújított metrószerelvényekről](/data/DBZOL20200122009.jpg)
A BKV már 2017-ben megállapította, hogy az M3-as metróvonal járműállományának korszerűsítéssel egybekötött felújítására 219,2 millió euróért (ez most cca 83 milliárd forint) vállalkozó „Metrowagonmash a szállítói szerződésben vállalt feladatok jelentős részét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette”. Az orosz fél semmit nem ismert el és semmilyen kártérítési összeget nem tartott elfogadhatónak.