„Klubrádió“

Elküldték a gyöngyösi kórházól a vírusszkeptikus orvost, aki a kamara megyei elnöke

20/10/2020 10:36

| Szerző: 24.hu/Klubrádió

Az ortopédorvosként dolgozó Pócs Alfrédtól még szeptemberben határolódott el vírusszkeptikus kijelentései miatt a Magyar Orvosi Kamara, amelynek egyébként ő a Heves megyei elnöke. Most a gyöngyösi Bugát Pál Kórház szerződést bontott vele.

A gyöngyösi Bugát Pál Kórház megvált vírusszkeptikus orvosától. Pócs Alfréd egyben a Magyar Orvosi Kamara Heves megyei elnöke is, ám vállalhatatlan kijelentései miatt a kamara még szeptemberben elhatárolódott tőle – olvasható a 24.hu cikkében.

Kamarai pozíciója mellett tavaly az Egri Városvédők Egyesülete színeiben indult a megyeszékhely polgármesteri posztjáért is, és több mint 5 százalékot szerzett, kompenzációs listáról pedig be is került a közgyűlésbe, így jelenleg is önkormányzati képviselő.

A portál megkeresésére Pócs elmondta, hogy a kórház igazgatója október 6-án hívta be és küldte el 25 év után azzal az indokkal, hogy „Covid-ellenes”. Jelenleg egy hónapos felmondási idejét tölti, a salgótarjáni és az ózdi kórházban ugyanakkor továbbra is dolgozik.

Az ortopédsebész azt is hozzátette, hogy nézete szerint „ő nem vírustagadó, de úgy látja, hogy a koronavírus miatt hátrányt szenvednek az ellátásban a nem fertőzött betegek”.

Az Orvosok a Tisztánlátásért nevű egyesület egyik vezetőjeként azonban több alkalommal hangoztatta szkeptikus nézeteit. Az egyesület augusztusi közleményében kifejezetten arra szólították fel az illetékeseket, hogy ne tartsák magukat a nemzetközi irányelvekhez, például szót emeltek a maszkviselés és a távolságtartás ellen. A maszkviselést pedig – arra hivatkozva, hogy szerintük nincs járvány – lélektanilag is károsnak minősítették.

Nem ez az egyetlen vitatott tevékenysége a szervezetnek, nyáron 5G-ellenes tüntetést is szerveztek Egerben, azt állítva, hogy az 5G mobiltornyoknak „elképesztő élettani hatásai” lehetnek.

Pócs többször is együtt szerepelt vírusszkeptikus konferenciákon Gődény György gyógyszerésszel, akitől a kamara ugyancsak elhatárolódott, és aki kamupártos csalási ügybe keveredett.

A gyöngyösi kórház nem kommentálta az elbocsátást.

Címlapfotó: Youtube