Köszönjük, hogy támogattak minket.
A lényeg

Eldőlt: május 7-én kezdődik a konklávé

28/04/2025 14:05

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

Nagyjából 135 bíboros zárkózik majd be a Sixtus-kápolnába és addig maradnak, amíg nem sikerül új pápát választani. Ehhez a szavazatok kétharmadának egy jelöltre kell mutatnia.

Május 7-én gyűlik össze a Sixtus-kápolnában az a kb. 135 bíboros, akik részt vesznek az új pápa megválasztásában – jelentette be a Vatikán.

A zárt ajtók mögötti találkozóról, melyen titkos szavazással döntenek, előre sosem lehet tudni meddig tart, az előző kettő – 2005-ben, amikor XVI. Benedeket választották meg és 2013-ban, amikor Ferencet – mindössze két napig tartott – emlékeztet a BBC.

Miután a bíborosok belépnek a Sixtus-kápolnába, nem érintkezhetnek a külvilággal, amíg meg nem választják az új pápát. Ahhoz, hogy valakit megválasszanak kétharmados többségre van szükség – aminek megszerzése hosszú ideig is eltarthat. Míg az első délután csupán egyszer szavaznak a bíborosok, amennyiben ez eredménytelen, másnaptól kezdve akár napi négyszer is voksolhatnak. Ha a folyamat elhúzódik, a bíborosok megállhatnak egy imanapra. A külvilág eközben csak a kápolnából érkező füst színéből tud tájékozódni: ha fekete, újabb szavazásra van szükség, ha fehér, akkor megválasztották az új pápát.