„1%
A lényeg

Egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások feltételei

17/08/2021 14:59

| Szerző: Klubrádió

Egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások feltételei, hogy minél többen, minél egyszerűbben vehessék igénybe azokat, jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után – írja az MTI.

– Az otthonteremtéssel kapcsolatos támogatásoknál halál esetén figyelembe veszik majd az elhunyt társadalombiztosítási jogviszonyát, és beszámít a jogviszonyba a külföldi tanulmányi jogviszony is.
Bővül azoknak a beruházásoknak a köre, amelyre az otthonfelújítási támogatás igénybe vehető. A támogatás a mozgáskorlátozottak mellett a látás- és hallássérültek életét megkönnyítő fejlesztésekre is, valamint kültéri lépcső kialakítására, felújítására és külső, elektromos munkálatokra is kérhető.
A nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának igénylésekor nem esnek el a lehetőségtől azok, akik ötezer forint alatti köztartozásukat adott időn belül kiegyenlítik.
– A Magyar Nemzeti Bank (MNB) októberben induló Zöld otthon programja – amelyben 70 millió forint kamattámogatott hitel is igényelhető – összekapcsolódik a csokkal. Ez azt jelenti, hogy kamatmentes lesz a csokhoz kapcsolódó kölcsöne annak, aki energiahatékony új otthont épít vagy vásárol az MBN programjával.
– Novák Katalin a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítéséről elmondta: a második negyedévben 17,9 százalékkal nőtt a gazdasági teljesítmény az előző évhez képest. Ez szinte biztossá teszi, hogy meglesz az szja-visszatérítéshez szükséges 5,5 százalékos GDP-növekedés. A részletszabályok megalkotása folyamatban van.

A közösségi élet újraindítása érdekében szerdától az ötezer lakos alatti települések legfeljebb egymillió forintos támogatásra pályázhatnak önkormányzati rendezvények megvalósítására. Az összesen 2,8 milliárd forintos keretre augusztus 31-ig lehet pályázni – írja a Telex.