Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Egykori gyámügyes: besúgórendszert épített a Fidesz a gyermekvédelemben

11/10/2025 16:40

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

Hegyi Ildikó egykori gyámügyi dolgozó Magyar Péternek beszélt a gyermekvédelemben tapasztalt anomáliákról.

Hegyi Ildikó, aki egykor gyámügyi ügyintézőként dolgozott, azt állította Magyar Péterrel folytatott beszélgetése során, hogy korábban egy gyesről visszatérő kollégájának azt mondta a főnöke, akkor tudja kinevezni osztályvezetőnek, ha három feltétel teljesül: be kellene lépnie a Fideszbe, jelentenie kellene a kollégákról, és a Fidesz országos telefonos kampányában is részt kellene vennie. A Vas megyei Mesteriben egy-egy adag húsleves mellett lezajlott beszélgetésről készült videót a Tisza párt elnöke tette közzé Facebook-oldalán.

Hegyi elmesélte, hogy ő nyolc éve mondott föl, mert nem bírta elviselni azt a nyomást, amivel akkor szembesült, amikor a járási hivatalok felügyelete alá került a rendszer. Arról beszélt, ezzel a lépéssel lehallgató, besúgórendszer épült ki a gyermekvédelemben és a dolgozókat pártállásuktól függően kezelték.

Elmondta, felmondása óta tizenöten dolgoztak már korábbi posztján, ami szerinte jól érzékelteti, mekkora bajban van a szakma, hiszen korábban szerencsés esetben az is előfordult, hogy egy-egy gyereket három műszakban összesen három nevelő nevelt fel, akik így végigkisérték az útját és akikhez kötődni tudott, most viszont sokszor évente váltakoznak a nevelők.

 
Hegyi Ildikó és Magyar Péter l Képkocka a videóból
 
 

Számos más anomáliát is megemlített, például, hogy manapság akár fél évig is elhúzodhat egy gyerek védelembe vétele, pedig ha rossz körülmények között él vagy erőszak érte, akkor ez kritikus lehet. A dolgozói oldal nehézségei kapcsán mesélt arról, mivel jár, hogy megvonták tőlük az autóhasználatot vagy, hogy ő személy szerint halálos fenyegetést is kapott munkája során, előfordult, hogy késsel támadtak rá. Közben, nyolc évvel ezelőtti felmondása idején, több diplomával a zsebében mindössze nettó 150 ezer forintot keresett.

Beszámolt arról is, hogy a járási hivatal még az autóhasználatot is megvonta tőlük, azzal az indokkal, hogy „csak lófrálnak”. Elmesélte, volt olyan eset, hogy egy 4 napos csecsemőt kellett volna elvinni a kórházból Gencsapátira, ám azt közölték vele és a kollégáival, hogy menjenek tömegközlekedéssel.

Via 24.hu