„1%

Egy hétvége alatt egymillió embert be lehetne oltani

4/02/2021 12:14

| Szerző: Klubrádió

Átgondoltabb oltási tervre számított Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő. A meglehetősen későn kiküldött levél szerint nagy mennyiségű oltást kéne szétosztva korlátozott számú szakembernek, viszonylag kevés ponton beadni. Kunetz szerint nagyban csökkenthetnék a terhelést egyszerű szóbeli előszűréssel. A szakértő szerint tömeges oltást, a T szakaszt érdemes volna kivinni sportcsarnokokba, a katonaság segítségével végrehajtani a szervezést.

Nyilvánosságra hozta azt a levelet Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, amelyet az oltópontok kialakításáról küldött Magyarország „valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézménye részére” Takács Péter országos kórházfőigazgató-helyettes – írja a hvg.hu. A dokumentum szerint egy hétvége alatt akár 1024800 embert is be lehetne oltani.

Bár csütörtökön megkezdődik a regisztráltak oltása, több háziorvos is jelezte, hogy meglehetősen zavaros, elégtelen tájékoztatást kaptak ennek mikéntjéről. A portál szerint sok körzetben még két nappal az oltás előtt sem tudták, jut-e nekik a Moderna oltóanyagából, amelyet a praxisukba tartozó legidősebb pácienseknek kellene beadni.

Úgy tűnik, a kórházakat és a szakrendelőket ennél jobban felkészítették az oltási program további részének megvalósítására – így értékel legalábbis Kunetz Zsombor, aki közzétette Takács Péter országos kórházfőigazgató-helyettes levelét az oltópontok kialakításának feltételeiről.

dr. Kunetz Zsombor
 
dr. Kunetz Zsombor
 

A január 27-i keltezésű dokumentumban az olvasható, hogy az oltási folyamat két részből áll, az egyik az úgynevezett Ü szakasz, amikor az oltóanyag ütemezetten áll rendelkezésre, a másik pedig a T (tömeges), amikor legalább egymillió vagy több oltást igénybe venni szándékozó számára van elegendő vakcina az országban.

Az Ü szakaszban a levél szerint 102 kórházban 6–6 oltóhelyet kell kialakítani, ahol óránként 12–15 embert tudnak beoltani a megfelelő adminisztráció mellett. Nettó tízórás munkavégzéssel számolva a kalkuláció szerint így 73440 ember kaphatja meg naponta a védőoltást. A 131 kijelölt szakrendelőben átlagosan 2–2 oltóhelyet állítanak majd fel, amelyekben naponta 31440 ember beoltása történhet meg. Ehhez jön még az 5004 felnőtt és vegyes háziorvosi praxisban beoltott további 100080 ember – naponta háziorvosonként 20 fő –, így összesen körülbelül „204960 ember oltása biztosítható napi szinten”.

A tömeges (T) szakaszban a kijelölt kórházakban átlagosan 15–15 oltócsoport dolgozik majd, a szakrendelőkben pedig 5–5. Az orvosi rendelőkben is felpörgetni tervezik a beoltottak számát, naponta 50–50 főre. Így, „maximális áteresztő képesség mellett” összesen nagyjából „512400 ember oltása biztosítható napi szinten”, egy jól koordinált hétvégén pedig akár 1024800 ember is megkaphatja a vakcinát.

Kunetz felteszi a kérdést, hogy első körben lesz-e hirtelen ennyi fecskendő, tű, stb... és természetesen humánerőforrás? Egy oltópont 5 főt igényel egy orvost, 2 adminisztrátort, 2 oltó ápolót, a tömeges fázisban egy kórháznak 15 ilyen pontot kell felállítania, miközben megpróbál valahogy üzemelni.

Szerinte sokkal komolyabb hangsúlyt kellene fektetni az előszűrésre, amely alapján már online le lehet dönteni, hogy valaki oltható, nem oltható, vagy a kérdéses kategóriába tartozik. A biztosan oltható embereket közvetlen a beoltás előtt csak egy gyors rövid kérdőívvel kikérdezni, ha abban nincsenek az oltás beadásának ellenjavallatai, mehet a vakcina.

A T szakaszt érdemes volna kivinni sportcsarnokokba, a katonaság segítségével végrehajtani a szervezést. Nem kell minden teambe oltóorvos, csak azokba, amelyek olyan az olthatóság szempontjából kérdéses pácienseket látnak el.

A sportcsarnokokban mentő team ad ügyeletet az esetlegesen előforduló anafilaxia elhárítására. Ezekkel az elképzelésekkel jelentősen csökkenteni lehet azt a humánerőforrás igényt, amely az egészségügyi dolgozókat érinti, mert most már ideje lenne visszatérni a normál működéshez. Hiszen ennek a csökkentett üzemmódnak is vannak áldozatai.