„Zajlik
A lényeg

Donáth László a bíróság előtt tagadja, hogy zaklatta volna a szeretetház takarítónőjét

6/09/2021 20:52

| Szerző: Klubrádió

Tagadja a szeméremsértés vádját Donáth László, azt állítja, egyszer sem közeledett az őt feljelentő nő felé, nem tett neki ajánlatot, nem fogdosta – derült ki az evangélikus lelkész vallomásából, amit hétfőn tett a II.-III. kerületi bíróságon tartott tárgyaláson, amelyről a hvg számolt be. A lelkészt és egykori képviselőt aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel és folytatólagosan elkövetett szeméremsértéssel vádolja az ügyészség.

Az egykori MSZP-s országgyűlési képviselő (aki a Momentum EP-képviselőjének, Donáth Annának az édesapja) a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház vezetője volt. Az intézmény egyik takarítónője jelentette fel, mert állítása szerint bántalmazta, két kézzel fojtogatta, amiért egy festmény előtt hagyta a takarítókocsiját, illetve állítása szerint korábban fogdosta, szexuális ajánlatot tett neki. Februárban a bíróság büntetővégzéssel 1 év 6 hónap szabadságvesztést szabott ki rá, a börtönbüntetés végrehajtását pedig 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette. Donáth ezt nem fogadta el, és tárgyalást kért az ügyben.

Donáth a hétfői tárgyaláson a Mandiner cikke szerint (amelyet a hvg szemlézett) tagadta, hogy fojtogatta volna a takarítónőt. Azt mondta, „ingerülten kérte számon”, majd a nő vállaira téve kezét azt kérdezte tőle, voltál-e már megszorongatva. A lap szerint a korábbi, gyanúsítotti vallomásában még máshogy emlékezett, akkor azt vallotta, azt mondta a nőnek: kitekerem a nyakát, ha ez még egyszer előfordul! Azt most nem tudta elmondani, hogy melyik verzió hangzott el. Szerinte a számonkérésében nem volt semmi kivetnivaló, vagy elfogadhatatlan és tagadja a könnyű testi sértés vádját.

A feljelentő nem jelent meg a tárgyaláson, ügyvédjén keresztül kérte, hogy zárt ülésen tehessen vallomást, amit a bíróság elfogadott. Ez azt jelenti, hogy az eljárás az ítélethirdetésig a nyilvánosság kizárásával megy tovább.

(Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt)