„Klubrádió
A lényeg

Dobrev "árnyék-miniszterelnök" Klára: "Ebben az országban csak akkor lesz végre béke, csak akkor lesz jövője az európai Magyarországnak, ha Orbán Viktor kormánya megbukik. És ez a feladatunk.”

18/09/2022 14:29

| Szerző: Klubrádió

Megtartotta első árnyékminiszterelnöki beszédét Dobrev Klára. Miután Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke heteken keresztül ismételgette, hogy készülnek, a napokban kijelentette, hogy felkészültek. Ebből az alkalomból a párt másik kulcsfiguráját – egyben a vezető feleségét – felkérték, hogy alakítson árnyék-miniszterelökként árnyékkormányt. Dobrev Klára nem meglepő módon vállalta a feladatot – az árnyékminisztereket hétfőn ismerhetjük meg –, vasárnap pedig beszédet is mondott.

Az EP-képviselő az árnyékkormánya névsorát hétfőn sajtótájékoztatón ismerteti, a vasárnapi pártrendezvényen annyit árult el: politikusokból fog állni. Ezt azzal indokolta, hogy a politika egy szakma, a politikusok dolga az, hogy az eléjük tárt szakmai javaslatok, alternatívák közül válasszanak. Kitért arra is, hogy nem várnak tovább, nem akarnak az előválasztás előttihez hasonló, olykor a résztvevők hitelességét csorbító vitákat folytatni, de a leendő árnyékkormány nyitott, más pártokból is várják a csatlakozni vágyókat.

Dobrev Klára háromnegyed órás beszédéből néhány mondat:

"A megélhetési válság legfőbb okozója maga Orbán Viktor, és amíg Orbán Viktor marad, addig a válság is maradni fog. Ezért kell árnyékkormányt alakítani.”

"A helyzet minden egyes nappal súlyosabb lesz, amit most látunk az az összeomlás kezdete.”

"Ebben az országban csak akkor lesz végre béke, csak akkor lesz végre jövője az európai Magyarországnak, ha Orbán Viktor kormánya megbukik.”

"Nincs Magyarország számára élet az Európai Unión kívül.”

"Arra van szükség, hogy az elégedetlen és az elkeseredett emberek egymásra találjanak."

"Orbán 12 éve azon dolgozik, hogy egymás ellen hangolja a magyarokat, és leszalámizza a különböző csoportokat. Fel kell azonban ismerni, hogy nem részbajok vannak, hanem magával a rendszerrel van a baj."

"Magyarországon egy erős baloldali kormányra van szükség.”

(444.hu, 24.hu)