„Klubrádió
A lényeg

Csepreghy államtitkár szerint jót tett a Fertő-tó élővilágának a NER-es gigaépítkezés

21/04/2023 13:08

| Szerző: Klubrádió

„A Fertő Part beruházás minden szükséges környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi engedéllyel rendelkezik, a projektet a kezdetektől fogva szigorú ökológiai biomonitoring kíséri, a többéves adatok alapján pedig elmondható, hogy

a fejlesztés pozitív változásokat hozott a terület élővilágában”

– olvasható Csepreghy Nándor miniszterhelyettesnek, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkárának írábeli válaszában, amit Szabó Rebeka párbeszédes képviselő írásbeli kérdésére küldött. A válasz a Mérce találta meg.

 
Fertő tó
wikipedia
 

A Fertő tó területét érintő gigaberuházással kapcsolatban korábban az MTA, és az UNESCO is ellenérzését fejezte ki –  emlékeztet a hvg.hu.

A magát virtigli környezetvédőnek beállító Áder János ezzel szemben tavaly áprilisi podcastjában annyira megvédte a Mészáros-féle beruházást, hogy Greenpeace szakértője a Klubrádiónak nyilatkozva azt mondta:  nem is tudta végighallgatni az egészet, olyan megrázó volt számára az a sok hazugság, ami abban elhangzott.