„Köszönjük
A lényeg

Bosszúhadjáratot érzékel két, Márki-Zay-t támogató polgármester

14/04/2022 08:50

Kübekháza polgármestere a választáson Márki-Zay Pétert támogatta, és szerinte ezzel lehet összefüggésben, hogy a kedden nyilvánosságra hozott a Magyar Falu pályázatok között azt látta, hétből hét pályázatuk elbukott. Ezek között volt olyan, amiben másfél millió forintot szerettek volna arra, hogy a hűtőház tönkrement kétszemélyes halotthűtőjét lecserélhessék, írja a Hvg.hu. A falu polgármestere szerint korábban figyelmeztették, hogy elégtételt vesznek rajta.

Molnár Róbert szerint a választási kampány előtt a Csongrád-Csanád 1-es választókörzet fideszes jelöltje arra kérte, hogy húzza meg magát, majd a választások után lesz pénz. Molnár azóta többször telefonon hívta Bartók Csabát, de nem tudott vele beszélni, de Bartók Csaba a Szegedma.hu-nak azt mondta, hogy Molnár nem mond igazat.

Választás 2022 - Lázár János győzött Hódmezővásárhely
 
Választás 2022 - Lázár János győzött Hódmezővásárhely
 
Hódmezővásárhely, 2022. április 4. Lázár János, a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőjelöltje sajtótájékoztatót tart Hódmezővásárhelyen, a Fidesz irodában az országgyűlési választás és gyermekvédelmi népszavazás napján, 2022. április 3-án. Lázár János 96,33 százalékos feldolgozottság alapján a szavazatok 52,14 százalékát szerezte meg a 39,86 százalékot elérő Márki-Zay Péterrel szemben a Csongrád-Csanád megyei 4-es választókörzetben. Sajtótájékoztatóján azt mondta, a választókerület mind a 19 településén, így Hódmezővásárhelyen is elnyerte a választópolgárok támogatását. MTI/Rosta Tibor
Fotó: Rosta Tibor
 

 

Fenyegető telefonokról számolt be a Csongrád-Csanádi falu, Mártély polgármestere is. Putz Anita szerint már a választás éjszakáján felhívta egy fideszes aktivista, és közölte a mártélyi polgármesterrel (ez Lázár János megnyert körzete), hogy mondjon le, "hamarosan kezdődik a teljes lejáratás, megaláztatás és akár sokkal rosszabb is. Nyert a kormányzó párt, nekem mennem kell”.