Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Bemutatja jelöltjeit a DK

5/10/2025 11:34

| Szerző: Klubrádió

Megkezdődött a DK jelölt állító és bemutató kongresszusra. A beszédek sorát Molná Csaba alelnök indította, aki többször is utalt a Semjén Zsoltot is érintő újabb botrányra, ami után kormányoldarról megfenyegették az ellenzéket, de a szónok azt üzente, nem fognak megijedni. 

Dobrev Klára, a DK elnöke arról beszélt a párt jelöltbemutató kongresszusán, hogy 106 bátor és elkötelezett nő és férfi vállalta a szolgálatot a párt színeiben a 2026-os választásokra. Hangsúlyozta, hogy ők nem néhány hónapos kampányra, hanem négyéves szolgálatra jelentkeztek, és már alig várták, hogy bemutassák őket a nyilvánosságban. Dobrev szerint a DK jelöltjei nem rejtőzködnek, hanem nyíltan és hitelesen állnak ki a választók elé, mert „csak az győzhet, aki arcot ad a szavainak”. Úgy fogalmazott: „A mi jelöltjeink nem statiszták egy kampányfotón, hanem igazi vezetők a saját közösségükben.”

A politikus kiemelte, hogy a Demokratikus Koalíció csapata tanárokból, orvosokból, polgármesterekből, munkásokból és fiatalokból áll, akiket a baloldali értékek melletti következetes kiállás és a közösség szolgálata köt össze. Hozzátette, a DK jelöltjei azok, „akiknek nem fog megremegni a kezük, amikor az oligarchavagyonok zárolásáról kell majd szavazniuk”, és akik „nem hátrálnak meg a fenyegetések vagy a lejárató kampányok elől”.

A DK elnöke beszédében bemutatta a DK mind a 106 országgyűlési képviselőjelöltjét a 2026-os választásra, valamint kitért programja legfontosabb elemeire is. 

Dobrev Klára pártelnök a DK adópolitikájáról egyébek mellett elmondta, ragaszkodnak a legtehetősebbek magasabb adóterheihez. Megszüntetik a fideszes különbségeket az oylan állami támogatások esetén, mint a CSOK, a Babaváróhitel, vagy a családi pótlék. A családi pótlékot két és félszeresére fogják emeleni, a gyermeküket egyedül nevelőkét pedig három és félszerelésére fogják emelni, és inflációkövetővé fogják tenni. A gyerekekre fordítanó állami forrásokat legalább 50 százalékkal meg kell emelni. Törvénybe fogják foglalni, hogy a család az család, mindegy hogy egyedülálló szülőről van szó vagy élettársi kapcsolatban élőkről van szó vagy azonos nemű párokról. Hatályon kívül helyezik a homofób törvényeket. 

Az eseményt a DK Facebook-oldalán követheti.

A jelölteket itt ismerheti meg.