„Köszönjük,
A lényeg

Beindult a kormányzati úthenger propagandástul, kormányostul, fideszestül

12/02/2025 06:45

| Szerző: Klubrádió

Ezt mondja Budapest főpolgármestere Rákosrendező kapcsán.

Karácsony Gergely szerint pont úgy beszélnek össze-vissza, mint amikor azt magyarázták, nincs is Budapestnek elővásárlási joga. 

Budapest vezetője azt írja Facebook oldalán, hogy Rákosrendező a város szégyene. Azért az, mert a tulajdonos magyar állam évtizedekig nem volt gondos gazdája a területnek. Nemcsak eltűrte az illegális hulladéklerakást, de maga is aktívan részt vett ebben: a Budapest Sportcsarnok építési hulladéka vagy éppen vasúti talpfák mind-mind ott végezték. Amint Budapest birtokba lép, megkezdi ennek az áldatlan helyzetnek a felszámolását. Ha valaki, akkor a BKM képes erre. Ez sem fog menni egyik napról a másikra, de az állammal szemben mi neki fogunk állni, tesszük a dolgunkat - tette hozzá.

Üdvözölte, hogy a kormány kijelölte Lázár Jánost a Rákosrendezővel kapcsolatos feladatok kormányzati felelősének. Annak viszont nem örül, hogy "miniszter úr láthatóan nem olvasta el az adásvételi szerződést. Minden kormányzati nyilatkozattal szemben a magyar állam úgy adta el a területet az arab befektetőnek, hogy a vevő nem vállalt kötelezettséget a terület megtisztítására. Az adásvételi szerződés V. 4. pontja szerint a magyar államnak és a vevőnek, immár a Fővárosi Önkormányzat cégének külön megállapodást kell majd kötnie a környezeti károk és a hulladékok kezelésének és a költségek viselésének kérdésében."

Budapest erre készen áll - mondja:  a kommunális hulladék elszállítását a Budapesti Közművek azonnal megkezdi, amint birtokba lép. A kormányzat viszont ne akarja Budapest nyakába varrni az állam és a MÁV szemetét. A Budapest Sportcsarnok építési törmelékét és a MÁV hulladékait az államnak kell elszállítania. A BKM természetesen erre is kész, de a számlát a hulladék lerakójának kell állnia.

"Lázár miniszter úr elsősorban a fővárosnak szeret feladatokat adni, igazán kedves, de az adásvételi szerződés egyértelmű: kötelezi a kormányt és Budapestet is. A kormányt egyebek mellett a vevő által a projekt sikeréhez kért jogszabályok módosítására, illetve 800 millió euró értékű közlekedésfejlesztés megvalósítására. Gondolom, miközben miniszter úr Budapestnek oszt feladatot, a sajátját is elvégzi" - fogalmazott Karácsony.

Azt hangoztatta, hogy ilyen léptékű beruházás nem valósítható meg máshogy, csak partnerséggel, igen, kell hozzá a kormány is. Budapesten nem fog múlni, a kormánynak pedig csak ahhoz a nyilvánvaló igazsághoz kell tartania magát: ami járt volna az arab milliárdosnak, az jár a budapestieknek is.

Ezt megelőzően Orbán Viktor közölte, a Rákosrendezővel kapcsolatos összes kormányzati kérdés az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) hatásköre alá kerül.

Lázár János ezt megelőzően közölte, az arab befektetővel kötöttek egy informális megállapodást, ami azt jelenti, hogy 25 milliárd forintig ő takarítja el a szemetet, ami a területen van. Ez az elmondása szerint azt jelenti, hogy amikor a főváros tulajdonába kerül a terület, a MÁV-os területek kijelölésével párhuzamosan a fővárosnak 25 milliárd forintig azonnal el kell kezdenie elszállítani a területről a 330 ezer köbméter szemetet. A 25 milliárd forint feletti részről pedig tárgyalnak majd.