„Zajlik
A lényeg

Az orosz ortodox egyház vezetője szerint a melegfelvonulásoknak is volt szerepük a háború kitörésében

8/03/2022 19:30

| Szerző: Klubrádió

Az orosz ortodox egyház vezetője, Kirill moszkvai pátriárka vasárnapi prédikációjában a liberális nyugati értékeket – különös tekintettel a melegfelvonulásokra – tette felelőssé az orosz–ukrán háború kitöréséért. Kirill pátriárka szerint a háború arról szól, hogy „az emberiség Isten melyik oldalán áll” – idézte a Telex.

Kirill pátriárka, akit a CNN tudósításában Vlagyimir Putyin orosz elnök régi szövetségesének neveznek, úgy fogalmazott: az ukrajnai konfliktus arról szól, hogy a szakadár államok alapvetően elautasítják az úgynevezett értékeket, amelyeket azok képviselnek, akik nagyhatalmúnak nevezik magukat.

Annak a „tesztje” , hogy melyik oldalon áll valaki, az, hogy az országa akar-e melegfelvonulást tartani – mondta vélekedett a pátriárka. Aki a melegfelvonulásokat a nyugati kormányok iránti „hűségpróbának” minősítette. És aki ennek ellenáll, azt szerinte erővel nyomják el.  „Nyolc éve kísérlik elpusztítani azt, ami Donbaszban létezik” – mondta.

„Ha az emberiség elfogadja, hogy a bűn nem Isten törvényének megsértése, ha az emberiség elfogadja, hogy a bűn az emberi viselkedés egyik változata, akkor az emberi civilizációnak vége lesz” – mondta az orosz ortodox egyház feje.

Kirill pátriárka jelentős vallási személyiség Oroszországban, ahol az ortodox vallást az orosz identitás szerves részének tekintik. A háború kezdete óta nagy nyomás nehezedik rá saját egyházán belül, hogy ítélje el Vlagyimir Putyin elnök agresszióját, de nyilvános nyilatkozataiban ezt eddig nem tette meg. Sőt, nyíltan támogatja Putyin politikáját.

(forrás: Telex, kiemelt kép: MTI/EPA/Oleg Varov)