„Köszönjük
A lényeg

Az Integritás Hatóság is átnézi Farkas Flóriánék ügyét

16/12/2022 07:23

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétévnyi nyomozás után megszüntette az eljárást az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Híd a munka világába programjának ügyében úgy, hogy Farkas Flóriánt, volt fideszes képviselőt, az ORÖ akkori vezetőjét ki sem hallgatták az ügyben.

Orbán Viktor és Farkas Flórián sajtótájékoztatója
 

 
Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón az ORÖ budapesti székházában 2014. október 9-én.
Fotó: Koszticsák Szilárd
 

 

A kormány által életre hívott antikorrupciós szervezet, az Integritás Hatóság vezetője, Biró Ferenc azonban arról beszélt az ATV nevű tévé egyik műsorában, hogy valaki bejelentéssel fordult hozzájuk, ezért az ügyészséghez fordulnak és ők is átnézik a nyomozási iratokat. Arról is beszélt, hogy már több ügyük van, köztük komolytalanok, de olyan is, ami a hatáskörükbe tartozik. Nem piaci szereplőket figyelnek, hanem tranzakciókat, iparágakat, mondta a Telex szerint Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke.

Az eredetileg ötmilliárd forintos, később 1,6 milliárdos költségvetésűre csökkentett program miatt az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF is vizsgálódott. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 2016-ban – példátlan módon – elismerte, hogy védhetetlen visszaélések történtek a brüsszeli pénzeket felemésztő projektben, ezért felmondta az uniós támogatási szerződést az Országos Roma Önkormányzattal, és kötelezték a támogatás visszafizetésére. De később ezt is megúszta az ORÖ, az összegből 1,3 milliárd forintot átvállalt a kormány, csak a fennmaradó 300 millió forintot kellett valójában visszafizetnie