„Köszönjük

Az Európai Parlament is megvitatja a Klubrádió ügyét

11/02/2021 14:50

| Szerző: Klubrádió

Az Európai Parlament márciusi plenáris ülésén megvitatja a magyar és a lengyel sajtószabadság helyzetét — írja a Népszava. Erről csütörtökön döntött az EP elnökéből és frakcióvezetőiből álló úgynevezett Elnökök Konferenciája (házbizottság).

Az Európai Néppárt (EPP) a napokban javasolta, hogy a képviselő-testület sürgősen tűzze napirendjére a lengyel kormánynak a szabad sajtó elhallgattatását célzó intézkedései nyomán előállt helyzetet. A Szocialisták és Demokraták politikai csoportja a házbizottság ülésén harcolta ki, hogy ezzel párhuzamosan vitassák meg a magyar médiaszabadságot sújtó friss fejleményeket, elsősorban a Klubrádió működését ellehetetlenítő kormányzati lépéseket – írja a Népszava.

Az Európai Bizottság is vizsgálja, hogy a Klubrádió sugárzásának megszüntetéséhez vezető döntés nem sérti-e az uniós jogot. Gulyás Gergely szerint nem történt jogsértés, a kormánynak semmi köze az ügyhöz, a miniszter hisztériakeltésnek nevezte Klubrádió melletti nemzetközi kiállást.

A Népszava emlékeztet arra, hogy a varsói kormány új médiatörvény-javaslata szerint a médiacégeknek 2-15 százalék közötti adót kellene fizetniük reklámbevételeik után, ami a bírálók szerint a kritikus sajtótermékek kivéreztetéséhez vezethet. Emiatt szerdán 40 lengyel médium sötétbe borult és adásszünettel tiltakozott a jogszabály-tervezet ellen.