Az Európai Parlament elfogadta a médiaszabadságól szóló jogszabályokat
13/03/2024 14:54
| Szerző: Klubrádió
Elfogadta a szerkesztőségek függetlenségét biztosító, úttörő jelentőségűnek nevezett új uniós jogszabályokat szerdán az Európai Parlament. Az Rtl.hu szerint az új európai médiatörvényt kifejezetten a magyarországi médiaviszonyok miatt is írhatták.
A médiaszabadságról szóló szabályozást – amelyet az uniós végrehajtó testület először 2022 szeptemberében javasolt – szerdán 464 igen szavazattal, 92 nem ellenében és 65 tartózkodás mellett elsöprő többséggel fogadták el, írja az Euronews.
A törvény kötelezi majd az uniós kormányokat, hogy jobban védjék a médiát a rosszindulatú beavatkozással szemben, és korlátozzák az újságírók elleni kémprogramok használatát. A médiumoknak átlátható módon kell majd nyilvánosságra hozniuk a tulajdonosi viszonyokra, a finanszírozásra és az állami hirdetésekre vonatkozó információkat.
A jogszabályok végrehajtásának felügyeletére külön erre a célra létrehozott uniós szerv, az Európai Médiaszolgáltatási Testület jön létre.
A széles körben elterjedt dezinformáció, a médiatulajdonlás átláthatóságának hiánya és az újságírókra nehezedő növekvő nyomás arra késztette az Uniót, hogy az átfogó új szabályokkal lépjen közbe. Ez az első olyan uniós rendelet, amely az európai demokrácia sarokkövének tekintett szabad sajtó védelmét szolgálja.
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szerint a jogszabály elfogadásával a parlament "történelmet írt", és tisztelgett az olyan újságírók emléke előtt, mint a máltai Daphne Caruana Galizia és a szlovák Ján Kuciak, akiket azért gyilkoltak meg, mert kimondták az igazságot a hatalomról.
A Riporterek Határok Nélkül civil szervezet a lépést "jelentős előrelépésnek nevezte az információhoz hozzáférés terén az Európai Unióban".
Věra Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős biztosa a parlamentben azt mondta, hogy a törvény "egyértelmű üzenetet küld azoknak, akik gyengíteni akarják a demokráciát". "Fenyegetést jelent azoknak, akik az állam hatalmát - a pénzügyi hatalmat is - arra akarják felhasználni, hogy függővé tegyék a médiát" – tette hozzá Jourová.
A Parlament azt remélte, hogy a törvény teljes tilalmat vezet be a kémszoftverek újságírók elleni használatára, válaszul azokra a jelentésekre, amelyek szerint Görögországban, Magyarországon, Lengyelországban és Spanyolországban is olyan szoftvereket használtak, mint a Pegasus és a Predator, hogy feltörjék az újságírók eszközeit.
Azonban egy maroknyi tagállam – köztük Franciaország, Olaszország, Málta, Görögország, Ciprus, Svédország és Finnország – mentességet kért a kémprogramok használatát szigorító passzus alól. Arra hivatkoztak, hogy nemzetbiztonsági fenyegetés esetén a közbiztonság érdekében joguk lehessen lehallgatni a riporterek és forrásaik között folyó beszélgetéseket.
