„Zajlik
A lényeg

Az abortuszszabály szigorítása ellen tüntettek Budapesten

28/09/2022 20:43

| Szerző: Klubrádió

Szerda estére hirdetett tiltakozást elsősorban az abortuszszabály szeptemberi szigorítása ellen a Patent Egyesület és az aHang civil szervezet a budapesti Kossuth térre. A tüntetésen többnyire fiatalokból álló, néhány ezres tömeg gyűlt össze, amely a beszédek meghallgatása után a Belügyminisztérium épülete elé vonult. A rendezvény hivatalos végével a többség békésen elvonult a helyszínről.

A tömegben ilyen transzparensek voltak láthatóak: „Pintér Sándor mit keres a méhemben?”, „Elvetetném ezt a kormányt”. A beszédek és Varsányi SzIrének kórus koncertje után negyed nyolc körül a tömeg az Akadémia utcán keresztül a Belügyminisztérium felé indult.

„Én méhem, én testem” – skandálták, miközben fél nyolc előtt pár perccel a vonulók eleje meg is érkezett a belügy épületéhez, ahol már rendőrök fogadták őket. A körbekerített minisztérium épülete elé elkezdték lehelyezni a vállfákat – azt korábban a szervezők kérték, hogy mindenki hozzon magával vállfát, mint a otthon elvégzett abortusz brutális jelképét.

„Sándor, Sándor, tűnj a p*námból!”, és „B*szd meg Sándor” – szólt felváltva a tüntetők felszólítása a rendeletet kiadó Pintér Sándor tárcavezetőnek a minisztérium épülete előtt, a Széchenyi István téren.

A rendezvény hivatalosan nyolc órakor véget ért, erre a szervezők is felhívták a figyelmet a helyszínen. A rendőrség ezután felszólította a továbbra is ott lévőket, hogy hagyják el a helyszínt. A felszólítás és az eső ellenére azonban rövid ideig többen is maradtak és skandáltak, de nyolc óra után pár perccel a többség elhagyta a minisztérium épülete előtti teret.

A Klubrádió közvetítése a tüntetésről:

(via Telex)

Ne hagyja, hogy a Klubrádió elhallgasson! Támogassa a szabad hangot! Kattintson!