Állami pénzből felújított Bortemplommal lett gazdagabb Németh Szilárd alapítványa
12/06/2025 08:25
| Szerző: Klubrádió
Közpénzből újították fel, mégis magánkézbe került a sátoraljaújhelyi Bortemplom: az 1,8 milliárd forintos beruházás végén az épület működtetése a fideszes Németh Szilárd alapítványához került, az intézmény élére pedig a miniszterelnök feleségének rokonát, Ökrös Mariannt nevezték ki pályáztatás nélkül - írja a Népszava.
A Bortemplomként ismert épület a korábbi Királyi Állami Közpince volt, amelyet az önkormányzat két év alatt újíttatott fel egy száz százalékban önkormányzati tulajdonú cég égisze alatt. Az intézmény élére 2024 nyarán pályáztatás nélkül nevezték ki Ökrös Mariannt, aki helyi vélemények szerint távoli rokoni kapcsolatban áll Lévai Anikóval, Orbán Viktor miniszterelnök feleségével - számol be a napilap.
A városvezetés néhány hete az épület üzemeltetését a Magyar Bortemplom Művészeti Gasztrokulturális Alapítvány nevű magánszervezetnek adta át, amelyet idén tavasszal hoztak létre mindössze 250 ezer forint alaptőkével. Az alapító Németh Szilárd, fideszes politikus, „rezsibiztos”, aki korábban Csepel országgyűlési képviselője volt. A döntésről az ellenzéki képviselők állításuk szerint nem kaptak előzetes tájékoztatást.
A magánalapítvány kuratóriumában a városnak vagy önkormányzati cégének nincs helye, a vezetést egyetlen, a helyiek számára ismeretlen albertirsai lakos, Szoboszlai Zoltán látja el. A Miskolci Törvényszék bejegyzése szerint Németh Szilárd halála után az alapítói jogok gyermekeire, Virágra és Bendegúzra szállnak majd.

A városi képviselő-testület közpénzből évente 30 millió forintos támogatást is megszavazott az alapítványnak, amelyből már 10 millió forint átutalásra került. A Bortemplom ügyvezetője, Ökrös Mariann új megbízási szerződéssel marad a posztján – a díjazás és feladatai nem ismertek.
"Újabb példája valósult meg a közvagyon magánérdekű átszervezésének" – így kommentálta a Népszavának Schweitzer Tamás helyi önkormányzati képviselő a nagy múltú Bortemplom ügyét. Szerinte az ügy felveti a közpénz hűtlen kezelésének gyanúját, és komolyan sérti a közvagyon átlátható kezelésének követelményeit. Bejelentést tesz a törvényességi felügyeletnél és az ügyészségen is.
Majoros László, a Demokratikus Koalíció helyi képviselője a megyei kormányhivatalhoz fordult: a döntések semmissé tételét kéri, és a polgármester esetleges büntetőjogi felelősségének kivizsgálását is indítványozta.
A Népszava megkereste Szamosvölgyi Péter fideszes polgármestert és Németh Szilárdot is, de a cikk megjelenéséig egyikük sem reagált.