„Klubrádió
A lényeg

A TEK második emberét is megfigyelhették a Pegasussal

22/10/2021 08:24

| Szerző: Klubrádió

Miután a Terrorelhárítási Központ vezetője, Hajdú János és Bodnár Zsolt rendőr dandártábornok, a TEK főigazgató-helyettese között konfliktus alakult ki, a Direkt36 szerint valakik Bodnár telefonjára is telepítették azt az izraeli kémszoftvert, amivel világszerte és Magyarországon is újságírókat, civileket hallgattak le többnyire elnyomó politikai kormányzatok.

Magyarországon olyan újságírók és civilek telefonját figyelték meg ezzel a kémeszközzel, akik az Orbán család és a Fideszhez közeli alakok meggazdagodását követték nyomon, és olyan állami tisztviselők készülékén is megtalálták, akik konfliktusba keveredtek a főnökükkel. A most leleplezett lehallgatás annyiban is különleges, hogy magát a kémprogramot kifejezetten terroristák ellen fejlesztették ki, ehhez képest Magyarországon a terrorelhárítás egyik vezetője ellen használták.

Bodnár a Ditekt36 cikke szerint akkor válhatott célponttá, amikor 2018 tavaszán eltávolították a TEK-től, mert Hajdú János TEK-főigazgató bizalma megingott a helyettesében. Hajdú azt vélelmezte a lap szerint, hogy Bodnár megpróbált belső információkhoz jutni róla és a TEK-ről. Bodnár ellen "vizsgálódás" indult, és távozni kényszerült.

A kormány tagjai és maga az igazságügyi miniszter ezidáig nem adtak egyértelmű választ, hogy az ő megbízásukból működtetnének valakik idehaza ilyen kémszoftvereket.