Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

A Szőlő utcai ügyben idegen titkosszolgálati szál is felmerül – nyilvános a Tuzson által rendelt jelentés

24/09/2025 13:22

| Szerző: Klubrádió

Aljas rágalom az igazságügyi miniszter szerint, hogy az ügyben politikus neve előkerült volna. Nyilvánosságra hozták a jelentést.

Jelentést készített a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos büntetőügyről, és a nyilvánosságban megjelent állításokról Tuzson Bence. Az igazságügyi miniszter videójában tudatta: a kormány megbízásából készítette el a jelentést.

A miniszter azért addig is elmondta, hogy a vizsgálat szerint ebben a büntetőügyben kiskorú sértett nem merült fel, aljas rágalom, hogy az ügyben politikus neve felmerült volna, a miniszterek ártatlanságához kétség nem fér, az ügyhöz kapcsolódóan szervezett akció zajlik és az ügyben idegen titkosszolgálati szál is felmerül.

Tuzson nyilvánosságra hozta a jelentés dokumentumait is. Ebben leírják,hogy az a Nemzeti Nyomozó Iroda és az Alkotmányvédelmi Hivatal által biztosított adatok alapján készült. Sorra veszik benne a folyamatban levő büntetőügy tényeit, majd azt, hogy mely politikusok és közéleti személyiségek szólaltak meg a témában és kik posztoltak az ügyben a közösségi médiában. Megemlítik Kuslits Gábor mellett Jámbor András, Molnár Áron, Vályi István, Rokker Zsolti és Káncz Csaba nevét.

A dokumentum szerint tanúként hallgatták meg Kuslits Gábor gyermekvédelmi szakembert, és Káncz Csaba geopolitikai szakértőt.

Kuslitsról megjegyzik, hogy 2022 május 17-től kapott megbízást a Kossuth Lajos Gyermekotthon vezetésére, majd október 16-án intézményvezetői helyettesi megbízását visszavonták és közalkalmazotti jogviszonyát közös megegyezéssel felbontották.

Káncz Csabáról azt írják, hogy 1996 és 2008 között az Egyesült Királyság budapesti nagykövetségének gazdasági tanácsosa volt. A vizsgálata során felmerült, hogy a szövetségi rendszerhez köthető, hogy az ellenérdekelt (brit) hírszerző titkosszolgálati tevékenységét támogatja. Káncz a 2015-2017-es időszakban megszakításokkal a Nemzetbiztonsági Bizottság elnökének, az MSZP-s Molnár Zsoltnak tanácsadójaként a zárt üléseken is részt vett. A Kánczhoz köthető bankszámla pénzforgalmi adatianak 2016-os vizsgálata során megállapítást nyert, hogy 2012-1016 között  12 alkalommal történt különböző összegű utalás a brit hírszerző szolgálat (MI6) volt munkatársai által alapított, üzleti hírszerzéssel foglalkozó vállalkozás részére - áll a jelentésben.