A Péterfy utcai kórház két főorvosát tartóztatták le vesztegetés miatt
7/10/2025 16:23
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
A két orvos havi 100-140 ezer forintot kért azért, hogy elhelyezzék a betegetek a belgyógyászati osztály egyébként államilag finanszírozott helyein. Több száz millió forintot foglaltak le tőlük.
Három kórházi dolgozót gyanúsítanak vesztegetéssel a Budapesti Rendőrfőkapitányság gazdasági nyomozói. A gyanú szerint két főorvos havi 100-140 ezer forintot kért az állami kórház belgyógyászati osztályán történő ellátásért alapítványi támogatás címén. A harmadik gyanúsított egy, a kórházban dolgozó szociális munkás, aki a két főorvos távollátáben vette át a pénzeket. A gyanúsítottak a jogszerűség látszatáról is igyekeztek gondoskodni: illegális pénztárat működtettek, vagy a főorvosok maguk vették át a pénzt – derült ki a rendőrség közleményéből.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat 2023. október 6-án tett feljelentést az ügyben, a Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály rendőrei pedig két évnyi adatgyűjtést követően 2025. október 1-jén fogták el az érintetteket. Az orvosoktól több száz millió forintot, iratokat és technikai eszközöket foglaltak le. Az egyik főorvost 40, a másikat 51 rendbeli, a szociális munkást 4 rendbeli vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A két orvost őrizetbe vették, kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság el is rendelt.
Bár a rendőrség erről nem tájékoztatott, a Telex megtudta, hogy az érintettek a budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház dolgozói, a "fizetős rendszert" pedig az intézmény Szövetség utcai telephelyén működő belgyógyászati osztályon alakították ki.
