„Klubrádió

Aluljáróbotrány a Puskás Aréna körül

23/02/2021 17:28

| Szerző: Klubrádió

Stummer János jobbikos képviselő, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke szerint Orbán Viktor saját alagutat akar magának építeni a Puskás Arénába kétmilliárd forint értékben, és a beruházást titkosítani akarták. A Puskás Aréna Facebook-oldalán megjelent közleményben azt írták, hogy ötven méter hosszú autós aluljáró épül a védett személyeknek, és biztonsági okokból kell titkosítani a terveket. Ezzel együtt kacsának nevezték Stummer állítását.

A Nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke Facebook-videójában a többi között azt mondta: „tegnap reggel egy olyan papírt adtak a kezembe, amely szerint Orbán Viktor egy saját alagutat akar magának építeni a Puskás-stadionba kétmilliárd forint értékben. Ez a terv azért az én kezembe került, mert a Nemzetbiztonsági bizottságon keresztül akarták ezt a beruházást sok évre titkosítani, elkerülve a botrányt, amit ez a hír okozhat.”

Stummer a videóban azt is mondta, hogy hétfőn jelezte: a bizottság elnökeként ezt nem hagyja jóvá és nem engedi napirendre venni a keddi ülésen. Mivel a bizottságban (ahogy a többiben is) többségük van a kormánypártoknak, a tervet mégis elfogadták. A Telex információi szerint a Fidesz-KDNP négy képviselője (Halász János, Hubay György, Lezsák Sándor, Móring József) szavazott igennel a keddi bizottsági ülésen, míg Stummer János (Jobbik) és Ungár Péter (LMP) nem támogatta a javaslatot, az ülésről távol maradó Molnár Zsolt (MSZP) pedig az LMP politikusát hatalmazta fel, hogy nemmel szavazzon.

A jobbikos politikus azt is mondta: tudja, hogy ez az elmúlt harminc évben példátlan lépés, és a jogi, politikai következményekkel tisztában van, de vállalta azokat az ország érdekében. „Tudom, hogy a kétharmad most azonnal elmozdít majd a bizottság éléről, és bíróság elé állít, pedig ők semmilyen magyarázatot nem adtak, hogy miért most, és miért így van erre a titkos alagútra szükség ott a Puskásban” – fogalmazott.

Megérkezett a reakció

A Puskás Aréna Facebook-oldalán kedden délután megjelent közleményben visszautasították és kacsának nevezték Stummer János állításait. Azt nem cáfolták viszont, hogy épülne valami a stadion alatt, mint írták, a Puskás Aréna úgy kapott engedélyt, hogy fél év után felül kell vizsgálni: „jól működő közlekedési megoldás-e, hogy a hazai és külföldi védett személyeket a rendes közönség forgalmának időnkénti akadályoztatásával, várakoztatásával szállítják az Arénába.” A felülvizsgálat eredményeként pedig arra jutottak, hogy „jobb megoldás lenne, ha a védett személyek, kiemelt vendégek, előadók autós közlekedési útvonala nem keresztezné a több tízezres közönség gyalogos útvonalát, célszerű e közlekedési utakat fizikailag elkülöníteni.”

„A tervezett megoldás egy mindösszesen 50 méter hosszú autós aluljáró” – hangsúlyozták a szövegben. A titkosításról azt írták: ahhoz, hogy ezt az aluljárót nemzetbiztonsági kockázatoktól mentesen lehessen megépíteni, és semmilyen információ (speciális menekülési lehetőségek, térfigyelők pozíciója, stb.) ne kerüljön illetéktelen kezekbe, „az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága jóváhagyta, hogy a tervezési és kivitelezési munkák egy nemzetbiztonságilag minősített, meghívásos, többszereplős versenyeztetés keretében legyenek pályáztatva.”

Új nyilatkozat

Bár Stummer a videóban kifejezetten Orbánnak épített alagútról beszélt, a hvg.hu kérdésére pontosított: eszerint a védett személyek ki-és beléptetésére szolgálna ez az alagút, ami azt jelenti, hogy a védett személyek ezen keresztül mennének a stadionba és jönnének el onnan, megkerülve az embertömeget.

Pintér Sándor telefonált

Frissítés: ugyancsak a Telexnek sikerült elérnie Stummer Jánost, aki azt mondta, felhívta Pintér Sándor, és abban egyeztek meg, hogy csütörtök délután meglátogatja a Jobbik képviselője a belügyminisztert, hogy a beruházásról négyszemközt beszéljenek. Újabb információkat csak a beszélgetés után tud mondani Stummer. „Én azt gondolom, hogy engem ebben a helyzetben csak és kizárólag a teljes transzparencia és a nyilvánosság védhet meg a kormány bosszújától és rágalmaitól” – tette hozzá.