A múlt év utolsó és az új év első napjaiban összesen több mint 1,2 milliárd eurós uniós forrás érkezett Magyarországra
10/01/2024 14:18
| Szerző: Klubrádió
Ez mintegy 470 milliárd forint jelent, amely még mindig csak a töredéke a Magyarországot megillető uniós büdzsének. Ezekre az átutalásokra lehetett számítani, mindez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy mostantól zavartalanul jönnek a pénzek – írj az EUrologus.
Mindent egybevetve az uniós források zöme, a hétéves költségvetés fennmaradó részét és a helyreállítási alapot figyelembe véve összesen körülbelül 30 milliárd euró továbbra is elérhetetlen a magyar kormány számára. Egészen addig, amíg hitelt érdemlően nem igazolják, hogy megtették a megfelelő lépéseket a korrupciós kockázatok kiszűrésére.
400 milliárddal is több lett a költségvetés hiánya, mint amennyit utoljára becsült a Pénzügyminisztérium
Súlyosan elszámolta magát tavaly is, a költségvetés területén a magyar kormány – mintegy 400 milliárd forinttal lett több ugyanis a hiány, mint amire előzetesen számítani lehetett.
Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke szerint ez meglepte az elemzőket is. A szakember szerint beszédes adat, hogy az elmúlt évben olyan szinten fel tudott borulni a betervezett költségvetés, mint azt korábban, a 2022-es választási évben láthattuk.