„Klubrádió“
A lényeg

A miniszter anyósa lehet bírósági vezető

3/04/2020 07:37

| Szerző: Index

Várhatóan a jövő hét elején Áder János államfő az Országos Bírósági Hivatal elnökének előterjesztésére a bírósági igazgatási szervezet elnökhelyettesévé nevezi ki Erőss Monikát.

Erőss Monika
 
Erőss Monika
 

Várhatóan a jövő hét elején Áder János államfő az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének előterjesztésére a bírósági igazgatási szervezet elnökhelyettesévé nevezi ki Erőss Monikát, értesült az Index. Információinkat az OBH többszöri kérdésünkre sem cáfolta, annyit pedig megerősítettek, hogy Erőss Monika pályázott az OBH elnökhelyettesi posztjára, Senyei György OBH-elnök pedig: a helyetteseire vonatkozó kinevezési javaslatokat az OBH elnöke a vonatkozó törvények alapján a köztársasági elnökhöz 2020. március 31. napján felterjesztette.

Varga Judit igazságügyi miniszter anyósa, tehát nyilvánvalóan rokoni, családi kapcsolatban áll a végrehajtó hatalom képviselőjével, éppenséggel azzal, aki az igazságügyért felelős jelenleg. Arra kérdésünkre ellenben válaszoltak, hogy nem merült-e fel az OBH elnökének felterjesztése előtt, hogy Erőss Monikával szemben összeférhetetlenségi aggályok vannak. A válasz röviden összefoglalva nem, azt írták ugyanis: Az OBH elnöke a törvényi rendelkezéseknek megfelelően 2020. március 10. napján a bírósági közlönyben nyilvános pályázatot írt ki az OBH két elnökhelyettesi tisztségére, amelyre dr. Erőss Monika is pályázatot nyújtott be.