„Klubrádió
A lényeg

A magyar válogatott 60 év után legyőzte az angolokat!

4/06/2022 19:56

| Szerző: Klubrádió

Óriási meglepetés: Szoboszlai Dominik 11-esből szerzett góljával a magyar válogatott 1962 után legyőzte Angliát tétmeccsen, a Nemzetek Ligája A divíziójában.

Az angolok elleni legutóbbi két meccsen előbb 1-1 lett a Wembley-ben, majd 0-4 hazai pályán. A Nemzetek Ligája A-ligájának nyitómeccsén a magyar csapat kezdett jobban, Sallai, Szoboszlai, Szalai és Nagy Zsolt is próbálkozott lövéssel. A vendégek irányították a meccset, de nem volt sok lehetőségük, ezt mutatta a félidőben a 3-1-es kapuralövési arány a magyar válogatott javára, és az 59-41 százalékos angol fölény a labdabirtoklásban. Aztán a második félidő első 15 percében került fölénybe Marco Rossi csapata.

A gól: a 64. percben James szabálytalankodott a tizenhatoson belül Nagy Zsolttal szemben, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Szoboszlai lőtte a jobb alsóba, 1-0. A magyar válogatottnak több helyzete volt, mint az Európa-bajnoki ezüstérmes angoloknak, a gól után se csak bekkeltek Szalai Ádámék, hiszen például a 82. percben Kleinheisler, a 93.-ban Vécsei lőtt kapura. Harry Kane és társai is próbálkoztak, de igazán kidolgozott ziccerekig nem jutottak el, és Gulácsi is a helyén volt.

A meccshez tartozik, hogy a kezdőrúgás előtt az angol válogatott játékosai a tőlük megszokott módon féltérdre ereszkedtek, amivel a rasszizmus és gyűlölet ellen tiltakoztak. A BBC beszámolója szerint a főként gyerekekből álló közönség teljes mértékben tiszteletben tartotta az angol himnuszt, ugyanakkor a tömegben gúnyolódás és pfujolás volt hallható, amikor az angol játékosok letérdeltek.

A legalább 35 ezer néző azért volt javarészt gyerek, mert az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a tavaly nyári Eb után eredetileg három zárt kapus mérkőzésekkel büntette a magyar válogatottat a rasszista szurkolók miatt. Viszont . az MLSZ a szabályok adta lehetőséggel élve 14 év alatti gyerekeket hívott meg térítésmentesen a Puskás Arénába a szombati magyar-angol mérkőzésre.

Nemzetek Ligája

A-liga, 1. forduló

Magyarország: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Nego, Nagy Á. (Styles 82.), Schäfer, Nagy Zs. (Vécsei, 88.) – Sallai (Kleinheisler, 71.), Szoboszlai (Fiola, 82.) – Szalai Á. (Ádám, 88.) Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Anglia: Pickford – Walker (Stones, 62.), Maguire, Coady (K. Phillips, 80.) – Alexander-Arnold (R. James, 62.), Rice, Bellingham, Justin (Saka, a szünetben) – Bowen, Kane, Mount (Grealish, 63.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate

Gól: Szoboszlai (66., 11-esből)

(Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)