Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

A Kreml szerint Moldova könnyen Ukrajna sorsára juthat

12/10/2025 18:48

| Szerző: Klubrádió

Dmitrij Peszkov szóvivő megfenyegette Moldovát, arra utalva, hogy ők is Ukrajna sorsára juthatnak, ha Moszkva ellenében határozzák meg magukat.

A moldáv kormány a napokban jóváhagyta a 2035-ig szóló új katonai stratégiáját, amelyben Oroszországot nevezi meg fő biztonsági fenyegetésként. Erre reagálva Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy Moldova vezetése „súlyos hibát követ el” azzal, hogy Oroszországot ellenséggé teszi, egyúttal „konfrontatív, barátságtalan iránynak” nevezte a lépést Oroszországgal szemben – írja a TASZSZ.

A hírügynökségnek nyilatkozva Peszkov megfenyegette Moldovát, arra utalva, hogy ők is Ukrajna sorsára juthatnak, ha Moszkva ellenében határozzák meg magukat.

„Úgy vélik, hogy az Európával való kapcsolatok kiépítésének irányvonala Oroszország teljes elítélését jelenti. Egy ország már elkövetett egy ilyen hibát. Ez semmi jót nem hozott ennek az egy országnak”.