„Klubrádió

A kormánylap szerint „Sorosék” támogatják a leváltott kórházigazgatót

15/04/2020 10:22

| Szerző: Klubrádió/444.hu

Kiállt mellette Balog Zoltán volt emberierőforrás-miniszter és az evangélikus egyház is, de a Magyar Nemzet szerint „Sorosék” támogatják az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) éléről a napokban leváltott Cserháti Pétert - vette észre a 444.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere húsvét vasárnap váltotta le az OORI éléről  Cserháti Péter főigazgatót, ezt az Emmi közleményben jelentette be. Indoklásként azt írták, hogy „az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetnek április 15-re biztosítania kellett volna az új koronavírussal megfertőződött betegek számára több mint kétszáz ágyat, ebből április 10-én még egyetlen ágy sem volt erre a célra az OORI-ben, és április 16-ra az előírt tizedét sem ígérte a főigazgató az utasításban szereplő ágyszámmal szemben. Az intézetben ellátott rehabilitációs betegek áthelyezéséről nem gondoskodott. Mindez ellentétes az ágazati elvárással és a kórháznak adott feladatszabással. A megfelelő felkészülést nem végezte el a főigazgató, komolyan veszélyeztetve ezzel a járvány elleni sikeres védekezést és betegellátást.” 

A döntés felzúdulást váltott ki az egészségügyben és a kormány környékén is: Balog Zoltán, Kásler Miklós elődje az indexnek azt nyilatkozta, „Péter elkötelezett orvos, ő az utolsó, aki emberéleteket veszélyeztetne. A betegeivel, kollégáival és feletteseivel is mindig úgy viselkedett, hogy az példa lehet minden egészségügyi dolgozó számára”. Példaértékűnek nevezte a volt igazgató munkáját és támogatásáról biztosította. A Semmelweis Egyetem is kiállt Cserháti Péter mellett, ahogy a Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma is. Az OORI dolgozói pedig spontán tüntetést tartottak mellette.

Ilyen előzmények után jelent meg a Magyar Nemzetben a „Sorosék támogatják a leváltott főigazgatót” című cikk, amely arról szól, hogy a rehabilitációs intézet dolgozói az avaaz.org nevű oldalon indítottak petíciót Cserháti mellett. A lap szerint az Avaaz „az egész világot behálózó” szervezet, amely „a világ számos országában szervez petíciókat, tüntetéseket” Soros György támogatásával. „Leggyakrabban a környezet védelme, vagy más nemesnek látszó ügy mellett lépnek fel, azonban igen gyakran a választásokat megelőző időszakokban is szervezkednek, nem meglepő módon soha nem a konzervatív, jobboldali erőket támogatva” – tették hozzá.

A cikkben idézték az Avaazról Földi László volt hírszerző tiszt, a közmédia egyik állandó szakértőjének véleményét is, amely szerint „az Avaazhoz hasonló alakulatok” a „Soros hálózat egyéb jogvédő szervezeteinél is sokkal hatékonyabbak”. Földi László korábban önvédelmi reflexnek nevezett egy németországi szélsőjobboldali tömegmészárlást, azelőtt pedig likvidálható háborús bűnösöknek a menekülteket segítő civil szervezeteket.

Cserháti Pétert egyébként két éve még az Egészséges Budapestért Program miniszteri biztosának nevezte ki Kásler Miklós.

(Címlapi kép: MTI/Szigetváry Zsolt)