A hazai élelmiszerlánc problémája a kenyérnél kezdődik

A hazai agrár-élelmiszeripari rendszer egyszerre találkozik gazdasági, környezeti, társadalmi és egészségügyi kihívásokkal. A klímaváltozás, a talajállapot romlása, az energiaárak, az inputköltségek, a vidéki elnéptelenedés vagy a piaci bizonytalanság önmagukban is komoly problémát jelentenek, miközben megváltozott az is, hogy mit vár el a fogyasztó, és egyre erősebben látszik, hogy a táplálkozás milyen hatással van az egészségi állapotra és a kiadásokra. 

Ma már nem elég az agráriumot az alapanyag-termelés oldaláról értelmezni. Az élelmiszer értéke nem ott dől el, hogy megtermeltük az alapanyagot, és nem is ott, hogy a termék felkerült a polcra. A szakértő szerint legalább ilyen fontos, hogy a fogyasztó mit vesz meg, mit eszik meg, annak milyen beltartalma van, és ez hosszabb távon milyen egészségügyi, társadalmi és gazdasági hatással jár. Ha az alapanyag olcsón lép be a láncba, könnyen máshol jelenik meg a magasabb hozzáadott érték, a fogyasztói kapcsolat és az egészségügyi haszon. Pedig, ha ismert volna a mért és igazolt beltartalma, ha a valós fogyasztói vagy életmódbeli igényhez kapcsolódó élelmiszer készülne belőle, akkor az nyomon követhető, jobban árazható, piacképes végtermék lehetne belőle. 

Ahhoz, hogy az élelmiszer egészségügyi és piaci hatását mérni lehessen, össze kellene kapcsolni a fogyasztói, kereskedelmi, termelési és egészségügyi adatokat. Hol szakad meg ma ez az adatfolyam, és hogyan lehetne ebből működő fejlesztési program? Több ponton is megszakad. Nem tudjuk elég pontosan, mit esznek a fogyasztók, honnan származik az, amit megvesznek, és az élelmiszerre költött pénz milyen beltartalmat takar. Rengeteg adat létezik, de ezek nagy része nem hozzáférhető, vagy nem kapcsolódik össze termékpálya-szinten.

"Sokat beszélünk külön az agráriumról, külön az élelmiszeriparról, külön a kereskedelemről, miközben a fogyasztó végül egy kész termékkel találkozik. Miért nem lehet ma már ezeket a területeket egymástól függetlenül kezelni?" – teszi fel a kérdést Varga Péter Miklós. A mezőgazdasági alapanyag-termelés önmagában nagyjából a GDP 2,5 százalékát adja, miközben a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart, a kereskedelmet, a logisztikát és a HORECA-szektort együtt nézve már körülbelül 12 százalékos arányról beszélünk. Vagyis nem mindegy, hogy csak az alapanyag-termelés hatékonyságát próbáljuk javítani, vagy azt nézzük meg, hogyan lehet a teljes láncban nagyobb értéket létrehozni. 

"Az alapanyag-termelés akkor tud igazán erős gazdasági szerepet betölteni, ha be tud kapcsolódni a magasabb értékű végtermékek előállításába" - állítja a Cibus Hungaricus Alapítvány főtitkára. Az alapítvány szakmai hátterét biztosító egyetemek felkészültek, hogy rész vegyenek az egészséges, megfelelő beltartalmi értékekkel, finom, jó ízű ételek termékpályájának kialakításában, a szükséges adatmenedzsment megszervezésében, fontosnak tartják, hogy az élelmiszer termékpályák és az egészségügy szakértői kezdetektől együttműködjenek, mert a hazai alapanyag termelés kitörési lehetőségéhez az ágazatok közötti együttműködés szükséges.