Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

A Föld bolygó első Bitcoin-szobra Magyarországon lesz

2/06/2021 11:00

| Szerző: Klubrádió

Már jövő héten elkezdődik a világ első Bitcoin-szobrának öntése, és ami nekünk még érdekesebbé teszi a hírt, hogy Budapesten lesz látható.

Ugyan továbbra sem lehet tudni, hogy ki hozta vagy kik hozták létre a bitcoin kriptovalutát, a valutához köthető név is álnév (Nakamoto Szatosi), de azt biztosan tudjuk, hogy Györfi András, a Kripto Akadémia szerkesztője az alkotás ötletgazdája, illetve hogy Gergely Réka és Gilly Tamás az alkotók.

A részben közösségi finanszírozásból készülő életnagyságú mellszobor a budapesti Záhony utcai Graphisoft Parkban emlékezik meg Nakamoto Szatosiról. Egy kapucnis alakot fog ábrázolni, utalva az anonimitására és ezzel az internetes közösségre, de akár az Anonymus mozgalomra is. A kb. 2 hónap alatt így gyűjtött mintegy 3,1 millió forintból a szobor mellett még egy nemzetközi imázsfilm is létrejöhet majd.

A mellszobor bronzból lesz, de maga az arc bronz-alumínium ötvözetből készül, amit a szobrászok erősen felpolíroznak majd, hogy tükröződjön, és aki eléáll és ránéz, saját maga tükörképét lássa benne. A talapzatot Törökországból hozzák majd, kb. egy hónapot kell még várni rá.

Az ötletgazda, Györfi András a Telexnek azt írta, hogy "az ismeretlen hős azzal is új fejezetet nyitott az internet történetében, hogy a találmánya nyomán új, digitális pénzeszközök születtek, de ami valóban jobbá teszi a világot, az a bitcoin mögött álló blokklánc-technológia. Mint írta, ez egy hatékony, igazságos és átlátható adatbázis, ami az emberek közötti bizalmatlanságot küszöböli ki, és számos területen teheti jobbá a világot, az élelmiszer-ellátástól a segélyszállítmányok célbajuttatásáig. Ez pedig a jelek szerint olyan örökség, melynek érdemes emléket állítani".