Újabb 35 milliárd forint állami forrás került Tiborcz István egyik érdekeltségébe
1/04/2026 11:45
| Szerző: Klubrádió
Az összeg az Andezit Magántőkealapba folyt be – derítette ki a Transparency International Magyarország.
A szervezet közérdekű adatigényléssel fordult az MFB Invest Zrt.-hez, majd válasz hiányában pert indított és első fokon meg is nyerte azt. A bírósági eljárásban kiderült, hogy az állami források odaítélésében részt vett Benczédi Balázs, aki korábban a Tiborczhoz köthető Gránit Alapkezelő vezérigazgatója volt, miközben az érintett alapot is ez a cég kezeli. A pénzt a 600 milliárd forintos keretű Baross Gábor Tőkeprogramból biztosították, amely a gazdaság élénkítését szolgálná. A program keretében korábban már több mint 60 milliárd forint jutott a Tiborczhoz köthető alapkezelőknek különböző befektetéseken keresztül. A Transparency International szerint a források elosztása átláthatatlan, több esetben a kedvezményezettek és a befektetések részletei sem nyilvánosak.
Zeisler Judit a civil szervezet munkatársa a Klubrádiónak az ügy kapcsán azt mondta, "egy olyan tőkeprogramon keresztül jutott 35 milliárd forinthoz ez a Tiborcz Istvánhoz köthető alapkezelő, ami eleve egy hatalmas összegű tőkeprogram volt, mintegy 600 milliárd forint keretösszeggel hirdették meg. Három pillérből áll. Az első pillért viszonylag jól dokumentálta a programot koordináló Nemzeti Tőkeholding, azonban a második és a harmadik pillérben, ami az úgynevezett zöld alapok felállítására, a megújuló energiákat támogató befektetések létrehozására, illetve úgynevezett gazdaságélénkítő beruházások támogatására jött létre, már sokkal "hallgatagabbak" voltak azok az állami szereplők, akik ezeknek a befektetéseknek a koordinálásában, illetve megvalósításában részt vettek".
Ez utóbbiakról gyakorlatilag semmilyen nyilvános információ nem jelent meg. Zeisler azt is elmondta, hogy jelenleg két perük van folyamatban, a Baross Gábor Tőkeprogram kapcsán. "Nagyon számítunk arra, amennyiben megnyerjük ezeket az eljárásokat, akkor sokkal részletesebb információkkal rendelkezünk majd arról, hogy az adófizetők pénzét milyen feltételekkel fektették be ezeken a furcsa és átláthatatlan konstrukciókon keresztül" - tette hozzá.

