„Köszönjük
A lényeg

86,2 százalékkal nyert Lukasenka

27/01/2025 12:39

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

Újságírói kérdésre, miszerint, hogyan nevezheti demokratikus választásnak, ami történik, az 1994 óta hatalomban lévő belarusz államfő úgy felelt, mindenkinek joga van választani, egyesek a börtönt, mások a száműzetést választották, ők nem kényszerítettek senkit, hogy elhagyja az országot.

A fehérorosz központi választási bizottság hagyományosan egyszerre hirdeti ki az ország összes szavazatának előzetes összeszámlálásának eredményét, e szerint a szavazatok 86,2 százalékát szerezte meg a belarusz választásokon az immár harminc éve az országot vezető Alekszandr Lukasenka. A végleges eredményeket február 3-án hirdetik ki – számolt be a TASZSZ orosz hírügynökség.

Elindultak néhányan rajta kívül is a választáson, a Belarusz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára 3,21, a Liberális Demokrata Párt elnöke 2,02, Anna Kanopatszkaja vállalkozó 1,86, a Munkásság és Igazságosság Köztársasági Pártjának elnöke pedig 1,74 százalékot kapott. A választók 3,6 százaléka szavazott az összes jelölt ellen – írja a hírügynökség.

Lukasenka
 
Lukasenka l
Fotó: Serge Serebro
 

Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi főképviselője már a választások előtt arról beszélt, nem ismeri el Lukasenka legitimitását, vasárnap pedig azt írta az X-en:

"A mai fehéroroszországi látszatválasztás nem volt sem szabad, sem tisztességes. A fehérorosz nép megérdemli, hogy valóban beleszólhasson abba, hogy ki kormányozza az országát."

Azért, hogy az EU részéről kifejezzék támogatásukat egy szabad és demokratikus Fehéroroszország iránt Kallas az EU külügyminisztereivel közösen a választások napján Szvjatlana Cihanovszkajával találkozott. Cihanovszkaja férje jelölt volt az előző, 2020-as elnökválasztáson, azonban miután májusban letartóztatták, Szvjatlana lépett a helyébe, mint az ellenzéki erő vezető jelöltje.

Akkor Lukasenka a szavazatok 80,10 százalékával nyert. Ezután hónapokon át tömegtüntetések voltak, melyek nyomán több száz embert bebörtönöztek.

Az Európai Unió a mostani választásokat elítélő nyilatkozatot is elfogadott volna, a Szabad Európa információi szerint azonban Magyarország megfúrta.

A korábban Európa utolsó diktátorának is nevezett elnök a szavazás napján 4 és fél órás sajtótájékoztatót tartott. A BCC riportere a következő párbeszédet örökítette meg tudósításában:

"Hogyan nevezheti ezt demokratikus választásnak, amikor a fő riválisai vagy börtönben vagy száműzetésben vannak?" 

"Néhányan börtönben vannak, néhányan pedig száműzetésben. De Ön itt van!" – mondta Lukasenko.

Az elnök hozzátette:

"Mindenkinek joga van választani. Ez a demokrácia. Egyesek a börtönt választották, mások a száműzetést. Mi soha senkit nem kényszerítettünk ki az országból."