„Klubrádió
A lényeg

KSH: 511 400 forint volt a bruttó átlagkereset márciusban

24/05/2022 12:28

| Szerző: Klubrádió

Márciusban Magyarországon az 5 fősnél nagyobb, valamint az állami és önkormányzati cégek teljes állású dolgozóinak 511 400 forint volt a bruttó átlagkeresete, ami nettóban számolva 352 200 forintot jelent. A bruttó átlagkereset 17,5 százalékkal, míg a nettó átlagkereset 18,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – számolt be a Központi Statisztikai Hivatal.

2022. márciusában

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 511 400, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 522 300 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 340 100, a kedvezményeket is figyelembe véve 352 200 forintot ért el.
A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 17,5%-kal nőtt. A kedvezmények (valamint az adó- és járulékmentességek) figyelembevételével számított nettó kereset 18,1%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
– A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 459 700 forintra becsülhető, ez 15,5%-kal magasabb, mint egy évvel korábban.
A bruttó kereset mediánértéke 394 500 forintot ért el, amely 15,0%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó átlagkereset mediánértéke 273 700 forint volt, 16,5%-kal felülmúlta az előző év márciusit.