Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Archívum

Archívumunk hanganyagai szabadon meghallgathatók és letölthetők, a Klubrádió az itt elérhető tartalmaiért semmilyen formában nem kér anyagi ellenszolgáltatást. Amennyiben mégis ilyen kéréssel találkozik, az a Klubrádiótól független helyről érkező, hamis igény.

Keresés az archívumban

Klubdélelőtt (2022. március 12., szombat 09:00)

Műsorvezető:
Kun Zsuzsa

2022. március 12., Szombat 09:00

Sík Endre, Ipolyi Arnold és Polányi Károly-díjas szociológus professzor az MTA doktora. Témánk volt: az orosz-ukrán háború, annak belpolitikai hatása, de arról is beszélgettünk majd, hogy miért működik a dezinformáció, egy-egy állítás hatásának miért nincs semmi köze ahhoz, hogy az történetesen igaz-e vagy sem. "Goebbels például azt mondta: ha az állam hazudik, akkor hazudjon nagyot. Akkorát, amiről senki sem feltételezi, hogy egy kormány ekkorát is mer hazudni.”

Hanti Vilmos a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke: "A rasszizmus a fasizmus előszobája. Sajnos rasszizmus az is, amikor egy népet 'lefasisztázunk', hiszen a nép sohasem homogén! A múltszázadi vészkorszak idején a náci Németország saját polgárai is jelentős antifasiszta  ellenállást tanúsítottak.” Hanti azt hirdeti: "az antifasizmus nem jobb- vagy baloldaliság kérdése, hanem egy humanista életút”.

Perényi Eszterörök életre eljegyezte magát a zenével.David Ojsztrahhegedűjátéka nagy hatással volt rá, aztán a  Zeneakadémián Kovács Dénes növendékeként végzett.  A Kossuth- díjas hegedűművész nemrégiben Életműdíjat kapott.

Zoltán Tamás ötvösmester, ötvösművész magángyűjteményből nyílt kiállítás Budapesten. Több, mint huszonöt évnyi gyűjtőmunkájának, valamint a fémműves és ötvös szakmák összefogásának hála egy történelmi jelentőségű tárlat állt össze, amely bemutatja a kincskészítők műhelytitkait.

Szulák Andrea Máté Péter-díjat kapott: "Kimondhatatlanul büszke és boldog vagyok! Sosem gondoltam volna, hogy valaha állami kitüntetésben fogok részesülni! Köszönöm a megtiszteltetést!

 

 

Café Péntek (2022. március 11., péntek 20:00)

Műsorvezető:
Váradi Júlia

2022. március 11., Péntek 20:00

A háborúkban megerőszakolt nőknek állít emlékművet a főváros. Az Elhallgatva című pályázat nyertesei a terveik makettjét állították ki a 2B Galériában. A mai Café Péntekben a pályázatot kiíró főpolgármester-helyettessel, Kerpel-Fronius Gáborral és az első díjas csapattal beszélgettünk a kiállítás megnyitóján.

Gondolatbátorság címmel beszélgetéssorozat indul a Bibó István Akadémián a CEU Demokrácia Intézetének szervezésében. A sorozat kitalálója Molnár Péter sajtószabadság-kutató volt a műsor vendége.

Pier Paolo Pasolinit, a "legszabadabb olasznak" tartották. Születésének 100. évfordulója alkalmából Kránicz Bence filmesztétával beszélgettünk róla.

És rövidesen kezdődnek a Frankofón Filmnapok, a szokás szerint kiváló filmkínálattal. Uzsák Zoltán, a Francia Intézet programigazgatója volt a vendégünk.

 

Esti gyors (2022. március 11., péntek 18:15)

Műsorvezetők:
Kárpáti Iván
Selmeci János
Kárpáti János
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor

2022. március 11., Péntek 18:15

Feledy Botond külpolitikai elemző – Az orosz-ukrán háború politikai vetületei

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettese, az Egységben Magyarországért ellenzéki szövetség jelöltje Budapest 4. választókerületében, a II-III. kerületben – Számon akarták kérni a kormányt március 10-én, csütörtökön a parlamentben, az ellenzéki pártok rendkívüli ülést hívtak össze az ukrajnai orosz katonai agresszióról szóló határozati javaslat megtárgyalása miatt, az Országgyűlés azonban határozatképtelen volt, mert sem a Fidesz, sem a KDNP politikusai nem jelentek meg az ülésen

Nemes Gábor, a KLubrádió tudósítója – Populista pártok az Európai Unióban

Punka György repüléstörténet-kutató – Horvátoroszágban lezuhant egy katonai drón, ami feltehetően Ukrajnából érkezett, és előtte átrepült Magyarország felett is. Mit árul el a magyar hadseregről, légvédelemről, hogy nem vette észre a fegyveres repülőszerkezetet?  

Nagy Viktor, a portfolio.hu elemzője – Naponta milliárdokat veszít a MOL a hatósági benzinárstop miatt

Kiss László (publikációkban Kiss L- László) Széchenyi-díjas csillagász, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója, akadémikus – Magyar kutatók segítségével jöttek rá a gravitációs hullámok és fekete lyukak egyik nagy rejtélyére. Az ELTE egykori fizikusainak részvételével egy 9 tagú nemzetközi kutatócsoport magyarázatot talált az eddigi legfurcsább gravitációshullám-forrás eredetére, ami a fekete lyukak elliptikus ütközésére utal.

Megbeszéljük... (2022. március 11., péntek 16:05)

Műsorvezetők:
Bolgár György
Dési János
Szénási Sándor

2022. március 11., Péntek 16:05

Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke – Az Ukrajna felől érkezett fegyveres drón átrepülése Magyarország fölött

Falus Ferenc volt tisztifőorvos – Mennyi az esélye, hogy a koronavírus-járványnak lesz hatodik hulláma?

Bodnár Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke, 2016-ig a Magyar Liberális Párt tagja, ügyvivője – A magyar MKB Bank 10 millió euró hitelt adott Marine Le Pen, a szélsőjobboldali francia Nemzeti Tömörülés nevű párt (néha Nemzeti Gyűlés a magyar használatban) elnökének köztársaságielnök-választási kampányára

Zöldklub (2022. március 11., péntek 15:00)

Műsorvezető:
Lay Viktória

2022. március 11., Péntek 15:00

Zöldklub – Flóra, fauna és fenntartható fejlődés, a Klubrádió természet- és környezetvédelmi műsora. 

A Zöldklubban igyekszünk nem leszűkíteni a kereteket, hanem megvizsgálni az ember és környezete kapcsolatát, nem csak a jövőben és a jelenben, hanem a múltban is. Megpróbáljuk megérteni, hogy mi adja a természethez való viszonyulásunk alapjait, hogyan változtunk mi, hogyan változtattuk meg a környezetünket, és hogyan tudnánk újra kapcsolódni hozzá?

Flóráról, faunáról, fenntartható fejlődésről minden csütörtökön 15 és 16 óra között.

A Zöldklub már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Reggeli gyors (2022. március 11., péntek 06:00)

Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera

2022. március 11., Péntek 06:00

Kilép az Európa Tanácsból Oroszország + Eredménytelenül zárult az orosz-ukrán külügyminiszteri találkozó – Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő

Rendkívüli EU-csúcsArató László, a Klubrádió brüsszeli tudósítója

Baljós előrejelzés: lehet, hogy két hónap múlva nem lesz benzin a magyar kutakonEgri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) elnöke, az Envirochem (ENVIKÚT) Kft. ügyvezető igazgatója

Elítélte az orosz támadást a magyar országgyűlés külügyi bizottsága + Megválasztották Novák Katalint, a Fidesz jelöltjét köztársasági elnöknek – Lakner Zoltán politológus, a Jelen főszerkesztője

A Fészek Gyermekvédő Egyesület nevelőszülőket várNyitrai-Hell Szilvia, az érdi egyesület titkára

A jogállamiság helyreállítására és a rasszista gyűlöletpropaganda visszaszorítására szólítanak fel külföldön dolgozó magyar egyetemi tanárokHalmai Gábor alkotmányjogász

Esti gyors (2022. március 10., csütörtök 18:15)

Műsorvezetők:
Kárpáti Iván
Selmeci János
Kárpáti János
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor

2022. március 10., Csütörtök 18:15

Székely Árpád diplomata, volt moszkvai nagykövet a Gyurcsány-kormány idején – Orosz-ukrán háború fejleményei, ukrán-orosz külügyminiszteri találkozó, háborús bűncselekmények

Németh Zoltán nyugállományú vadászpilóta, repülőoktató – Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ragaszkodik az Ukrajna fölötti légtérzár bevezetéséhez, de a nyugati államok, akik ennek kialakítására képesek lennének, ódzkodnak teljesíteni a kérését

Karácsonyi Dávid geográfus, a posztszovjet térség kutatója, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont tudományos munkatársa – Ukrajna lerohanásakro az ország földrajzába és társadalomföldrajzába is beletört a háborút elindító Vlagyimir Putyin orosz elnök bicskája

Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője – Az Európai Parlamentben a Fidesz képviselői az orosz és kínai állami propagandával szembeni fellépést sürgető határozat ellen szavaztak + A befektetői állampolgársági és letelepedési programokhoz kötődő visszásságok elleni fellépésről tartott EP-szavazáson a Fidesz tartózkodott + Cseh Katalin levele az Európai Bizottságnak arról, hogy a magyar közmédiát működtető MTVA az orosz dezinformációkat közvetíti

Balázs Péter volt EU-biztos, az egykori Bajnai-kormány külügyminiszterere – EP: Azonnal indítsák meg a jogállamisági eljárást a magyar kormány ellen! Vége a lengyel-magyar nagy barátságnak

Horn Gábor politológus, a Republikon Alapítvány elnöke, egykori SZDSZ-es országgűlési képviselő, volt államtitkár – Államfőválasztás, Novák Katalin fideszes jelölt vs Róna Péter ellenzéki induló

Megbeszéljük... (2022. március 10., csütörtök 16:05)

Műsorvezetők:
Bolgár György
Dési János
Szénási Sándor

2022. március 10., Csütörtök 16:05

Fekete-Győr András, a Momentum országgyűlési képviselőjelöltje – Mit lehet még tenni a választási kampány utólsó három hetében?

Róna Péter közgazdász, jogász, egyetemi tanár, az Egységben Magyarországért ellenzéki szövetség volt államfőjelöltje – Az államfőválasztás tanulságai

Kertész Ottó állatotorvos, az Egységben Magyarországért ellenzéki szövetség jászberényi képviselőjelöltje (Jász-Nagykun-Szolonok megye 2. vk) – Segélycsomagot vitt Kárpátaljára. + Háborús fordulat a választási kampányban?

Útszélen (2022. március 10., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2022. március 10., Csütörtök 15:00

Emberek mindenütt, milliók kénytelenek elhagyni a háború dúlta Ukrajnát: melegedő buszokban, magánlakásokon, kilométeres sorok várnak a továbbutazásra. Magánemberek és civil szervezetek éjt nappá téve végzik a segítő munkát. Állami intézményeknek, segítő adminisztrációnak, de még orvosi ellátásnak a nyomát sem látni – Magyarország 2015 után leépítette a teljesmenekültellátó rendszerét. Mit lehet most tenni?

Menekültekkel és segítőikkel beszélgettünk a Nyugati és a Keleti pályaudvarokon, vendégünk volt Szekeres Zsolt, a Helsinki Bizottság menekültprogramjának jogi főmunkatársa