„Az életem gyökeresen megváltozott a gyermekeimnek köszönhetően. Háromból az első kettő autista. A fiam enyhén értelmi fogyatékos és Tourette-szindrómás. Mindketten figyelemzavarosak. A harmadik gyermekem hagyományos fejlődésű, de kicsit sem átlagos. Egyedül nevelem őket.” Így kezdődik weboldalán Lohonyai Dóra bemutatkozója. Az Autisták Köztünk Boldogan Egyesület elnökének és alapítójának 10 év kellett ahhoz, hogy el tudja fogadni a sorsát. Ma már másoknak segít, nemrég pedig egy adományozási kampányt indított, amellyel célja, hogy egy befogadó közösségi teret hozzon létre. Vele, valamint az egyesületben évek óta művészeti workshopokat tartó Városi Gabriellával beszélgettünk.

