„Klubrádió

A napokban bejelenti Orbán Viktor miniszterelnök az ötödik kormányát, Lázár János és Navracsics Tibor visszatérhet – Mikecz Dániel, a Republikon Intézet vezető kutatója

Elsöprő győzelmet aratott a Fülöp-szigeteki elnökválasztáson ifjabb Ferdinand Marcos, az egykori diktátor fia és Sara Duterte, a leköszönő elnök lánya, így ők lesznek a délkelet-ázsiai ország következő vezetői elnökként és alelnökként – Klemensits Péter, az Eurázsia Központ tudományos főmunkatársa

Járványkezelés KínábanBoldogkői Zsolt molekuláris biológus, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára  

Engedély nélkül figyelhettek meg embereket a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Felderítő Főosztályának nyomozói, Hadházy Ákos szerint az ügy több éve kezdődött és más képviselő is érintett lehetettRemport Ádám, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Magánszféraprojektjének jogi munkatársa

Mi lehet a gond a magyar mentőszolgálatnál? A csepeli mentős baleset körülményei – Kunetz Zsombor mentőorvos, egészségügyi rendszerfejlesztő, a Röntgen szakblog szerzője

A Medián elemzése szerint a választás óta nőtt a Fidesz-tábora és a Mi Hazánk Mozgalom lett a legerősebb ellenzéki pártHann Endre, a Medián ügyvezetője

A Politico értesülései szerint tisztviselők azt fontolgatják, hogy pénzügyi kompenzációt kínálnak Magyarországnak, hogy megpróbálják rávenni Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy írja alá az Európai Unió végrehajtó testületének az orosz olaj betiltására vonatkozó tervét – Balázs Péter,  volt EU-biztos és a Bajnai-kormány külügyminisztere

2022. május 12. Reggeli gyors (2022. május 12., csütörtök 06:00)
138:42
00:00
Műsorvezetők: Panxnotded Miklós, Dési János, Szénási Sándor, Para-Kovács Imre, Mérő Vera Szerkesztők: Selmeci János, Korpás Krisztina, Herskovits Eszter