„Klubrádió

A héten is folytatódtak a pedagógusok, szülők és diákok által szervezett demonstrációk és figyelemfelkeltő tiltakozások: országszerte több ezren élőláncokkal, aláírásgyűjtésekkel, tüntetésekkel álltak ki a pedagógusok mellett a közoktatásban résztvevők és a velük szolidaritást vállalók. A megmozdulások fő célja továbbra is a tanárok sztrájkjogának visszaállítása, béreik emelése, a tanterv szakmai szempontok mentén történő újratervezése, és az óraszámok csökkentése. A hét történéseit Bodnár Barna foglalta össze.

Nem választották be az úgynevezett integritás-hatóságba Bod Péter Ákost, a Nemzeti Bank volt elnökét. Az egyetemi tanár azt mondja: nem érte meglepetésként, hogy nem számítanak rá a korrupció elleni harcban, és elemzi azt is: mint jelent nekünk a jegybank új kamatpolitikája.

Gödöllő, Szeged, és számos önkormányzat kényszerül intézményeinek bezárására az energiaválság, illetve a kormány támogató szándékának miatt. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke mondja el, hogy mi várhat a településekre, és hogy valóban tudunk-e majd élni például kulturális intézmények nélkül.
 
A hét elején Putyin orosz elnök ismét tömegesen indította el rakétáit Ukrajna polgári célpontjai ellen – ezzel a terrorbombázással válaszolt a Krími híd elleni támadásra. A hadszíntéren azonban ez nem hozott változást – az orosz hadsereg egyik kudarcot szenvedi el a másik után miközben a hátországban is egyre vadabb dolgok történnek. Hogyan hatnak egymásra a harctéri események és a társadalmi folyamatok Oroszországban – ezt vizsgálta Nemes Gábor összeállítása.
2022. október 15. Hetes Stúdió (2022. október 15., szombat 15:00)
51:38
00:00
Műsorvezetők: Hardy Mihály, Dési János, Szénási Sándor, Neuman Gábor, Gergely Zsófia Szerkesztők: Herskovits Eszter