„Zajlik

Az unió energiaügyi miniszterei, Magyarország kivételével megszavazták a 15%-os gázmegtakarítást, bár a projektben annyi kivétel és kiskapu van, hogy szakértők szerint a valóságos szám inkább a 10-hez lesz közel, a budapesti elutasítás ezért is tűnik érthetetlennek. Holoda Attila energetikai szakértő volt a vendégünk.

Mindenki Németországra figyel, mert ha a gázhiány leállásra kényszeríthet iparágakat, mint ahogy egy nagy energetikai cég már csődközelben van, az súlyosan betehet több európai ország GDP-jének. Nálunk amúgy is újabb megszorításokkal és hiánnyal számolnak, a MOL szerint augusztusban komoly baj lesz az üzemanyaggal. Helyesbítés: már most is az van. Az ársapkát feszegetik. Mellár Tamás közgazdász nyilatkozott a Klubrádiónak.

A tusványosi beszédnek, ebből is a fajvédő mondatoknak úgy tűnik, külföldön nagyobb visszhangja volt, mint idehaza, az ellenzék megnyilvánulásai szórványosak, a viszonyulása a botrányhoz inkább fásult. Józsa Márta összeállítása arról szólt, hogyan reagált minderre az európai közvélemény.

Azt a jelzős szerkezetet, hogy a pedagógushiány drámai, annyiszor, és annyira indokoltan használtuk, hogy a mostani helyzet leírására szinte már nem is maradtak szavak. Az iskolák szinte már fejvadászokkal próbálják összeszedni az állomány tanévkezdésre. Bodnár Barna összeállítása.

2022. július 30. Hetes Stúdió (2022. július 30., szombat 15:00)
53:16
00:00
Műsorvezetők: Hardy Mihály, Dési János, Szénási Sándor, Neuman Gábor, Gergely Zsófia Szerkesztők: Herskovits Eszter