Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Archívum

Archívumunk hanganyagai szabadon meghallgathatók és letölthetők, a Klubrádió az itt elérhető tartalmaiért semmilyen formában nem kér anyagi ellenszolgáltatást. Amennyiben mégis ilyen kéréssel találkozik, az a Klubrádiótól független helyről érkező, hamis igény.

Keresés az archívumban

Művészbejáró (2019. november 24., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. november 24., Vasárnap 16:00

Ötvös András színész főleg a Belvárosi Színház Kaktuszvirág című produkciójáról beszélt, aminek ő a férfi főszereplője.
A második részben a Fővárosi Nagycirkusz dalpályázatáról volt szó, Blum József dalszerző és Molnár György zsűrielnök, az Omega gitárosa, a stúdióban, Bornai Tibor dalszerző pedig telefonon keresztül vett részt az adásban.
 

Művészbejáró (2019. november 17., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. november 17., Vasárnap 16:00

Az első részben Mihályfi Balázs színész volt a vendég, akivel szót váltottunk arról, hogyan egyeztethető össze a szappanoperában, tévésorozatban való szereplés a színházi munkával.
Utána Rábóczki Janka marketing vezető és Simon Edit producer az Újpesti Rendezvénytérben bemutatandó Sztárcsinálók című előadásról beszéltek.

Művészbejáró (2019. november 10., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. november 10., Vasárnap 16:00

Az első vendég Elek Ferenc volt, aki felvázolta, hogy szinte reménytelen helyzetből, hogyan lett országosan ismert színész, a Katona József Színház megbecsült művésze, aki csaknem minden este színpadon van.
A második részben Pál András színész és Hegymegi Máté rendező, főleg a Radnóti Színház Moliere produkciójáról beszéltek, aminek fő érdekessége, hogy négy Moliere darabot vegyítettek benne. 

Művészbejáró (2019. november 03., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. november 03., Vasárnap 16:00

Szalontay Tünde színész, akit a független színházi szféra dívájának is neveznek, és aki tévésorozatokba is bekerült, egykor külföldön is sokat játszott, volt az első vendég.
Utána Horváth Györgyi következett. Gitárosként indult a pályája, a Katona József Színház megalakulása óta a nézőtéri felügyelője.

Művészbejáró (2019. október 27., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. október 27., Vasárnap 16:00

A műsor első részében Schlanger András, színész, rendező érkezett a stúdióba. Beszéltünk a vidéki színészetről, a szabadúszásról, arról, hogy volt művészeti vezető és rövid ideig igazgató is Nyíregyházán.
A második részben Csere Lászlóval arról váltottunk szót, hogyan lett úgy táncoskomikus, hogy nem is szerette az operettet, és arról, mivel jár ez a szerepkör. 
 

Művészbejáró (2019. október 13., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. október 13., Vasárnap 16:00

A Művészbejáró elsősorban színházi magazin, amiben minden színpadi műfaj, a próza, az opera, a musical, az operett, a tánc, a báb, a varieté, a cirkusz, képviselteti magát. Neves művészek, feltörekvő ifjak ugyanúgy megszólalnak benne mint nélkülözhetetlen háttéremberek. Törekszünk az oldott hangulatú, tartalmas beszélgetésekre, fontos teljesítmények, életutak bemutatására, színházi szakmák megismertetésére. Bóta Gábor műsora.

A Művészbejáró már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Művészbejáró (2019. október 06., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. október 06., Vasárnap 16:00

Október 6-án a 70 éves Budapest Bábszínházról, és az ebből az alkalomból rendezett nemzetközi bábfesztivál nyitó előadásáról, az új bemutatóról, a Holdbeli csónakosról volt szó. A stúdióban Meczner János igazgatóval, Pallai Mara színésszel, Hoffer Károly színész, rendező, tervezővel beszélgettünk. Telefonon felhívtuk Párizsban az október 14-én 95 éves Bródy Vera tervezőt, aki a színház egyik meghatározó művésze volt. Budapesten pedig Gyurkó Henrik színészt hívtuk, akinek az egész pályája a színházhoz kötődik.

Művészbejáró (2019. szeptember 29., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. szeptember 29., Vasárnap 16:00

 Járó Zsuzsa a Jurányi Házban bemutatandó 23 perc című monodrámáról beszélt, amelynek ő játssza a főszerepét. És szó esett eddigi színészi pályájáról is.
Kovács Istvánnal, Sajgál Erikával a Spinozában műsorra kerülő, Kámán Imre, az operettkirály című előadásról, és a színészházaspár munkájáról, életéről váltottunk szót.

Művészbejáró (2019. szeptember 22., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. szeptember 22., Vasárnap 16:00

Ráckevei Anna, többek között, arról beszélt, fontos tapasztalatot jelentett számára, hogy a debreceni Csokonai Színház első női igazgatója volt, de nem akart már tovább direktor lenni. Most lényegesebb számára, hogy jelentős szerepeket játszhat.
A műsor második részében Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus a színházi fényképezésről, és arról szólt, hogy ő is készít már mobil telefonnal, kiállításra szánt képeket.

Művészbejáró (2019. szeptember 15., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. szeptember 15., Vasárnap 16:00

Az első részben a zenés színház egyik meghatározó alakja, Dolhai Attila volt a vendég. Beszélt például arról, hogy musical és operett sikerek után, operaénekes akart lenni, de rájött, hogy erről már lekésett. Most éppen először játszik a Madách Színházban.
A második vendég a kiváló színész, Orosz Ákos volt, aki elmondta, milyen volt az ország egyik legkisebb színházából, a Maladypéből, a legnagyobb prózai teátrumba, a Vígbe szerződni.

Művészbejáró (2019. szeptember 01., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. szeptember 01., Vasárnap 16:00

Szinetár Miklós rendező, és első osztályának tagjai, Pásztor Erzsi, Peczkai Endre, színészek voltak a stúdióban, telefonban még megszólalt Király Levente. Velük megtörtént az, amire még nálunk nem volt példa, hogy a 60 éves évfordulójukon, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a gyémántdiplomájuk átvételekor, ott lehetett az osztályfőnökük is.

Művészbejáró (2019. augusztus 11., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. augusztus 11., Vasárnap 16:00

Szabó Éva volt az első vendég, aki évtizedekig játszott a József Attila Színházban, főszerepek után főleg epizódokat, ahogy ezt most is teszi a Centrál Színházban. Szó esett arról is, hogy azon kevés színész közé tartozik, aki sokat jár színházba, nem csak a színpadon, hanem a nézőtéren is szeret lenni. 
A második részben Simon Kornél beszélt arról, hogyan lett színész, és hogy mennyire összeegyeztethető a színházi munka a sorozatban szerepléssel.

Művészbejáró (2019. július 28., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. július 28., Vasárnap 16:00

A műsor első részében, Illés Györgyi beszédtanár volt a vendégünk, aki színészhallgatókkal ugyanúgy foglalkozik, mint politikusokkal, vállalat vezetőkkel, szemléletes példákkal érzékeltette, hogy a beszéde mennyire jellemez mindenkit. 
A második részben Szilágyi Bélával beszélgettünk, aki az Operaház nézőtéri felügyelője, egykori magánénekes, jó néhány érdekes történettel szolgált a színpadi és a nézőtéri munkájáról egyaránt.

Művészbejáró (2019. július 7., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. július 07., Vasárnap 16:00

Két ifjabb korosztályú, tehetséges rendező, elsőként Rusznyák Gábor, másodikként Harangi Mária érkezett a stúdióba. Rusznyák a Miskolci Nemzeti Színház művészei tanácsának tagja, de többfelé rendez, Harangi musicaleket állít színpadra, és a Magyar Állami Operahát játékmestere.
 

Művészbejáró (2019. június 30., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. június 30., Vasárnap 16:00

Fesztbaum Béla, a kiváló színész volt az első vendég, aztán a színházi szakmák keretében Rajkovics Márta, aki a legkommunikatívabb pénztáros, akit valaha ismertem. Az előadásokról is abszolút karakteres a véleménye, jól beszél angolul, németül, sőt kicsit arabul is, mert Egyiptomban élt öt évig.

Művészbejáró (2019. június 23., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. június 23., Vasárnap 16:00

Az első részben Balázs Andrea beszélt arról, hogyan jutott el pár mondatos szerepektől, könnyed vígjátékoktól odáig, hogy már monodrámát is játszhat. 
Novák Jánossal pedig a gyerekeknek, ifjúságnak szóló színjátszásról váltottunk szót, például arról, hogy már csecsemők is élvezhetik a művészetet. 
 

Művészbejáró (2019. június 16., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. június 16., Vasárnap 16:00

A műsor első részében az artistaképzés került középpontba. Szakács Ildikó, az Artistaképző igazgatója és Kánya Alex, Losonczi Leticia növendékek voltak a vendégek. Szó esett például a klasszikus és a kortárs cirkuszról, a fiatal artisták lehetőségeiről. A második részben Fullajtár Andrea, a Katona József Színház kitűnő színésze volt a vendég, aki például beszélt arról, hogy már a kezdetekben tragikának tartották, de imád komédiázni..

Művészbejáró (2019. június 9., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. június 09., Vasárnap 16:00

Kocsák Tibor, zenei vezető, karmester, például az Anna Karenina musical változatának, vagy a Hófehérke és a hét törpe balett verziójának zeneszerzője érkezett a stúdióba. A második részben, a kiugró tehetségű fiatal színész, a Radnóti Színház tagja, a Terápia című sorozat egyik markáns szereplője, Vilmányi Benett volt a vendég. 
 

Művészbejáró (2019. június 2., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. június 02., Vasárnap 16:00

A műsor első részében arról beszéltünk, hogy 130 éves a Fővárosi Nagycirkusz. Sok érdekesség, anekdota elhangzott róla, és kiállítás is nyílik.  Graeser József, cirkuszszakmai vezető, Szonday Szandra cirkusztörténész és Eötvös Tibor, az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének elnöke voltak a vendégek. 
Az adás második felében a vibráló személyiségű Ötvös András érkezett a stúdióba, aki a Belvárosi Színházban hamarosan bemutatandó Vadméz című produkcióról beszélt leginkább. Megtudhattuk például, hogy, szerepe szerint, négy nője is van az előadásban, és ebből persze sok galiba keletkezik.

Művészbejáró (2019. május 12., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. május 12., Vasárnap 16:00

Az első részben a fókuszban a Vándor Éva - Harmath Imre színészházaspár volt, akik ritkán játszanak együtt, de azért mostanában adódott rá alkalom. Aztán Fekete Ádám író, rendező és Laboda Kornél színész, dramaturg érkezett, ők főleg a Csoportkép oroszlán nélkül című produkcióról beszéltek, amit több év után újítanak fel a Trafóban.
 

Művészbejáró (2019. május 5., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. május 05., Vasárnap 16:00

Először Benedek Miklós és Schruff Milán érkezett a stúdióba, főleg a Riviéra című produkcióról beszéltek. Telefonon bekapcsolódott az adásba Orlai Tibor, és elmondta, mik az Orlai Produkció tervei. A második részben a fókuszban Peremartoni Krisztina, az Amerika és Magyarország közt "ingázó" színész.

Művészbejáró (2019. április 28., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. április 28., Vasárnap 16:00

Végig cirkuszoltak a Művészbejáró vendégei és műsorvezetője. Kristóf Krisztián nemzetközi hírű artista többek közt arról mesélt, milyen a világ egyik legdrágább filmjén dolgozni, és aztán visszatérni a magyar manézsba. A beszélgetésbe édesapja is bekapcsolódott, aki elmondta, milyen folyamatosan úton lenni, és hogyan nő fel egy gyerek ilyen életmód mellett.

Művészbejáró (2019. április 21., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. április 21., Vasárnap 16:00

Húsvét vasárnap a március 24. adást ismételtük meg. A műsor első részében Radnóti Zsuzsa dramaturg, és az általa alapított drámapályázat ifjú nyertese, Kelemen Kristóf, szintén dramaturg volt. A második "felvonásban", a Radnóti Színház részéről, Schneider Zoltán, Pál András és László Zsolt főleg az általuk játszott, A gondnok című produkcióról beszéltek. 

Művészbejáró (2019. április 14., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. április 14., Vasárnap 16:00

Az adás első részében Radnay Csilla és Pataki Ferenc színészek leginkább a Belvárosi Színház Férjek és Feleségek produkciójáról és ennek kapcsán a férfi és nő kapcsolatának zűrzavairól beszéltek. A második részben a kiváló jelmez tervezővel, Papp Janóval például arról váltottunk szót, hogy már tíz évesen a nagy, kosztümös filmeken leginkább a ruhákat nézte, és hogy éppúgy dolgozik a Magyar Állami Operaháznak, mint a Fővárosi Nagycirkusznak.
 

Művészbejáró (2019. április 7., vasárnap 16:00)

Műsorvezető:
Bóta Gábor

2019. április 07., Vasárnap 16:00

A műsorban Dékány Barnabás és Király Attila színészek a Jurányi Házban látható Mr. Sloane szórakozik előadása kapcsán arról beszéltek, hogy állatias reakciók is előtörhetnek az emberből. Szeretet, gyűlölet, agresszió, birtoklási vágy keveredhet, ahogy tragikum és komikum is elegyedhet.

A második részben Wolf Katalin, nemzetközi hírű, Kossuth-díjas balett táncossal, aki augusztus 1-től a Magyar Táncművészeti Egyetem művészeti vezetője lesz, szót váltottunk például arról, hogy négy éves kora óta táncol. Beszéltünk a tanításról, a balettmesterségről, a magyar táncosok helyzetéről.