Vörös István: A régi ellentétek elégetése

Vörös István különleges alakja a mai magyar irodalomnak, részben eszköztelen liturgikus lírája a kortárs költészet jellegzetes szigeteként értelmezi – és írja – újra a transzcendens fogalmát. A költő, akinek legutóbbi verseskötete József Attila hatása köré épül, zenés irodalmi műsorunk, a Belső közlés indulásának második évében volt a Klubrádió vendége, ahol beszélgettünk vele egész életpályájáról. 

A mától itt, a honlapunkon is meghallgatható verse is ebben az adásban hangzott el. A vers tökéletes irodalmi élmény az év első napjaira: mint már a címe is jelzi, a megbékélés esélyét, számos konfliktus hiábavalóságának belátását idézi elénk példázatszerű keretein belül. Szerzője egyébként nem csak alkotóként, hanem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetőjeként is ismert. A verset a fenti hangsáv lejátszás gombjára meghallgathatják, legörgetve pedig el is olvashatják.

A vers a fenti hangsáv lejátszás gombjára kattintva hallgatható meg. A vers eredeti, írott változata itt olvasható:

Vörös István: A régi ellentétek elégetése

Virslit sütünk gesztenyefa-parázson.
Szemerkél az eső, hideg van.
Olyan emberekről vitatkozunk,
akik tönkretehetik az életünket,
ha akarják, és akkor is tönkreteszik,
ha nincs is szándékukban.
Az egyik vándorprédikátor gyűlölködve
beszél a másikról. A másik az egyikről.
Te az egyikre, én a másikra gondolok.
Aztán már egymást is gyűlölködve nézzük.
Nagyot roppan egy tönk a tűzben,
mire egyszerre nevetjük el magunkat.