Világkép kint és bent

Az előző héten a szimmetria eredeti és jelenlegi értelmezésével ismertetett meg minket Nagy Dénes matematikus. A beszélgetésben szóba került, hogy mind a természettudományokban, mind a művészetben, így az építészetben is találkozunk a harmónia és a mérhetőség e fura elegyével. Ahogy a középkori várak, úgy a 17.-18. századi főúri kastélyok építészei is gyakran eljátszottak a disszimetria, vagyis a tökéletes szimmetriától való apró eltérés esztétikai lehetőségeivel. Ameddig persze az nem ment az épület stabilitásának, és funkcióbetöltésének rovására. Ugyanígy arra is ügyeltek, hogy az épület környezete is idomuljon elképzelésükhöz. Persze koronként eltérő volt, hogy milyen kertet, parkot tekintettek szépnek és akár praktikusnak.

A 212. epizódban Dr. Fekete Albert, a Magyar Tájépítészek Szövetségének alelnöke elmondta, hogy bár a természetes hatású zöldfelület kialakításáról gondolnánk, hogy előbb volt, a mértani kerteket hozta létre korábban az ember. Már a reneszánszban megjelent az elődje, de amit ma franciakertnek nevezünk, az természetesen Franciaországból származik. XIV. Lajoshoz és a Versailles-i kastélyhoz köthető a stílus, amelynek kertjében a király szívesen sétálgatott, és egy idő után a nagyközönség számára is megnyitotta. Az angolkertek afféle válaszként jelentek meg, tette hozzá Fekete Albert. Az volt a célja a szakembereknek, hogy elhagyják a korábbi mesterkélt szabályos kertrendezést, és a természetesség irányába induljanak el. Az épülethez nem kötődő, önmagában, a város egyes részein kialakított angolparkok már inkább a 18.-19. században jelentek meg.

De vajon mi történt a főúri lakokkal? Mert a főurak egy ideig még maradtak. Vagy mondjuk úgy, jönnek, mennek. A huszadik század elejére, az egyre fogyatkozó nagyobb kiterjedésű még szabad központi területekkel, a növekvő számú városi bérházakkal, mind kevésbé épülhettek kastélyok. Hogy valóban gyakorlati probléma miatt vették át a helyüket a villák, vagy inkább az ízlés, a divat, a szokások változtak, erről beszélgettünk a folytatásban Ferkai Andrással.

Az építészettörténész hangsúlyozta, hogy a két világháború között épült villáknak két formája volt ismert. Vagy historizáló, egy korábbi építészeti stílust magába foglaló épületek voltak, vagy minden porcikájukban a modernitásra törekedtek. Hozzátette, a fővárosi építészetben már a 20. század első felében is sokan törekedtek a korszak legfrissebb művészeti és technikai eredményeit megjeleníteni otthonaikban, de szintén nem volt elhanyagolható a múltidéző szándék. Ferkai András több család történetén keresztül mutatta be, miért voltak különlegesek a harmincas évekbeli villák, és mi történt velük a második világháború után.

Címlapi kép: Györgyi-villa, Istenhegyi út, 1926. Forrása: Fortepan / Suzanne Lorant