Út a börtön világába - Hardy Mihály jegyzete
18/12/2025 18:03
| Szerző: Hardy Mihály/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Szögezzük le, hogy amiről tudunk, azt minden jel szerint csak a jéghegy csúcsa, amint egyre újabb és újabb rémtörténetek és videók kerülnek elő kezdem azt gondolni, hogy Dante pokoli jelenetei váltak valósággá – Magyarországon és a magyar hatóságok csendes sunyításával.
Nem tudom elgondolkodtak-e így karácsony táján… az élet minőségéről. No, nem úgy csak általában, hanem arról, hogy miként is élünk mi itt 9,7 millióan itt a Kárpátok gyűrűjében. Mindez persze a Szőlő utcai történetekkel kapcsolatban jutott eszembe, pontosabban azért, mert úgy gondolom, ebben a végtelenül szívszorító ügyben, mint cseppben a tenger megtalálható az egész itthoni életünk nyomorúsága, méltatlansága és az a mód, ahogy a magyar társadalom a lehető legkiszolgáltatottabbakkal, a gyerekekkel bánik. És mindez nemcsak az elkövetők, hanem mindannyiunk felelőssége.
Szögezzük le, hogy amiről tudunk, azt minden jel szerint csak a jéghegy csúcsa, amint egyre újabb és újabb rémtörténetek és videók kerülnek elő kezdem azt gondolni, hogy Dante pokoli jelenetei váltak valósággá – Magyarországon és a magyar hatóságok csendes sunyításával. Ha nincs Dobrev Klára, Juhász Péter, azaz Juhi vagy Magyar Péter, akkor ezek a szörnyűségek zavartalanul folytatódnak, a rendőrség és az ügyészség meg a gyermekvédelem csak falaz a pedofil és emberi mivoltukból kivetkőzött agresszív bűnözőknek. Az állam gondjaira bízott gyerekekre középkori viszonyok várnak az intézetek falai között.
Sajnos mindez nem új jelenség Magyarországon. Az idősebbek még emlékezhetnek Zemplényi György nevére, aki a kilencvenes évek legelején hozatott ki kisfiúkat a tököli fiatalkorúak börtönéből – nem kell részleteznem, hogy milyen céllal. Zemplényi akkoriban a Magyar Úszószövetség elnöke volt, hatalmas pénzeket hozott a sportszövetségnek és persze nem feledkezett meg a saját zsebéről sem. Igazi feketeöves szélhámos és csaló volt, hírek szerint Pintér Sándor és Gyárfás Tamás is próbálta támogatni, amikor itthon végül perbe fogták. 1999-ben halt meg mindössze 45 évesen házi őrizetben, állítólag tüdőembólia végzett vele. Elsőfokon csalás és sikkasztás miatt ítélték el, a pedofília szóba sem került az ellene felhozott vádak között.
Hogy mi változhatott azóta Bicske, a Szőlő utca és a titokzatos „Zsolti bácsi” történeteit követve – az Önök fantáziájára bízom. A tágabb összefüggések azonban egy olyan, végletekig kihasznált és megosztott társadalomban, mint a magyar lesújtó képet festenek. Olyan társadalomban élünk, ahol – hogy Lázár Jánost idézzem: „mindenki annyit ér, amennyije van.” Tényleg. Egy állami gondoskodásra szoruló gyerek – ezeknek – semmit sem ér, hiszen „nem ők szülték őket”. Márpedig az állami gondoskodásra szoruló 24 000, jól hallották, huszonnégyezer gyermek kiteszi egy magyar kisváros teljes lakosságát. Köztük van olyan, akit már eleve a születésük után a kórházban hagytak, van, akit a szülők elképesztő nyomorára hivatkozva vettek állami gondozásba és persze nyilván vannak köztük fiatalkorú bűnelkövetők. Szabad prédák, a NER körülményei között velük bármit meg lehet tenni. Jöhetnek esténként a luxusautók értük meg a fekete öltönyös emberek.
Nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy a Szőlő utcaihoz hasonló prostitúcióra kényszerítés, a verések és a megaláztatások elképzelhetetlenek olyan civilizált országokban, mint mondjuk Finnország, Svédország vagy akár a szomszédos Ausztria. Ott másként bánnak egymással az emberek, mint nálunk. A magyar hatóságok és a társadalom egyetlen programot tud kínálni ennek a 24 000 gyermeknek: Út a börtön világába…
Hardy Mihály jegyzete az Esti gyors 2025. december 18-ai adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)