Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Trump nem hozza el a demokrácia végét, de vannak veszélyek - Kárpáti Iván jegyzete
21/01/2025 18:03
| Szerző: Kárpáti Iván/Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Nem csak akkor van demokrácia, ha a demokrata párti elit komfortosan érzi magát. Az már aggasztóbb, hogy a bemindenezett Elon Musk láthatóan úgy érezte, ő is hatalomra került.
Kereken 24 óra telt el azóta, hogy Donald Trump letette a hivatali esküt, és az Egyesült Államok elnöke lett. Nyilván nem hallgattak el a fegyverek az orosz-ukrán fronton, de ezt valójában nem is várta senki. Viszont azonnal leült a stadion közepére bekészített asztalhoz és aláírta, amit megígért, csupa szimbolikus ügy, amiknek viszont valódi hatásai lesznek az USA-ra és a világra is. Bekeményítés a bevándorlás szabályozásában, az ipar felszabadítása a klímacélok szorításából, gender-ügyek, lehet sorolni. Nehéz lenne azt mondani, hogy ezek veszélyeztetnék az amerikai demokráciát, hiszen a választók többsége erre szavazott. Nem csak akkor van demokrácia, ha a demokrata elit komfortosan érzi magát. Az már aggasztóbb, hogy a bemindenezett Elon Musk láthatóan úgy érezte, ő is hatalomra került. Amikor a technológia, a szinte korlátlan mennyiségű pénz és a politikai hatalom így összefonódik, az még talán a valóban gránitszilárdságúnak tűnő amerikai demokráciát is kikezdheti. De itt is figyelembe kell venni a Trump-faktort. Az Egyesült Államok 45. és 47. elnöke ugyanis egyik pillanatról a másikra tud eldobni vagy elárulni olyan embereket, akik addig a lehető legközelebb álltak hozzá. Hosszú a lista. Elég csak arra emlékezni, hogy előző alelnökére gyakorlatilag vadásztak hívei a Capitolium ostromakor, akiknek most nem mellesleg kegyelmet adott. Éppen ezért Orbán Viktor helyében én azért nem lennék olyan magabiztos, lehet nem ő lesz az első számú európai kedvenc, immáron a Fehér Házból nézve. Tartok tőle, Rogán neve sem került még le arról a listáról.
Kárpáti Iván jegyzete az Esti gyors 2025. január 21-ei adásában hangzott el.
