Trump külpolitikája hajlik arra, hogy elismerje a befolyási övezeteket

Új ablakban

2025. július 08. Reggeli gyors - részlet (2025.07.08.) Kárpáti János lapszemléje

05:54

00:00

Az európai NATO-tagországok megígérték,

hogy 2035-re a bruttó hazai termékükből már 5 százalékot védelemre fognak fordítani, de a Reuters elemző írása szerint az európai vezetők nem áltathatják magukat azzal, hogy ez önmagában megoldja a gondjaikat.

 

NATO zászló

Fotó: NIDS/NATO Media Library / Flickr

 

Mégpedig egyfelől azért nem, mert Európának ennél sokkal hamarabb készen kell állnia az orosz fenyegetés kivédésére. Másfelől a ráfordítások összegénél jóval fontosabb az, hogy képes-e Európa kiépíteni azokat a képességeket, amelyek jelenleg csak az Egyesült Államoknak vannak meg, vagyis, hogy tényleges használati értékre lehet-e szert tenni a ráfordított pénzen. A kontinens ugyanis azzal a sürgető stratégiai kihívással kénytelen szembenézni, hogy akkor is meg kell tudnia védeni magát az oroszoktól, ha már nem számíthat az amerikaiakra. Ebben az összefüggésben a szükséges stratégiai képességek alatt műholdas felderítési rendszer kialakítását, légvédelmi pajzs megteremtését, valamint egyesített parancsnoki és ellenőrzési rendszer létrehozását kell érteni – ezek hiányában Európa védelmi hálóján lyukak fognak tátongani. Voltaképpen a nukleáris képességek is ide tartoznának, de az már számos más kérdést is fölvet – jegyzi meg a hírügynökség.

Az említett stratégiai képességek megszerzése – folytatódik az elemzés – igen költséges, és olyan technológiai tapasztalatot igényel, ami önmagában egyetlen tagállamnak sincs meg, tehát a közös erőfeszítésnek van értelme. Az egyik lehetőség, hogy a munkára az Európai Unió keretein belül vállalkozzanak, de a Reuters itt megemlít két problémás tagállamot: mint írja, Magyarország Oroszországgal rokonszenvez, Spanyolország pedig nem hajlandó a védelmi költségvetés ilyen mértékű növelésére. Eközben viszont az Egyesült Királyság, bár megszűnt uniós tagország lenni, jelentős mértékben hozzájárulhatna a célok eléréséhez. Ott van továbbá Kanada, amely szintén szívesen bekapcsolódna. Jobb lenne tehát, ha a valóban tettre készek koalícióját teremtenék meg – hangzik a Reuters következtetése. 

Az elemzés arra is kitér, hogy célszerű lenne szabványosítani az európai fegyveres erők által használt termékeket, mert a védelmi iparok jelenleg nemzeti alapon szétaprózott rendszere sokkal költségesebben termel, mint ha egységesítik az ellátást. Példaként hozza fel, hogy az Egyesült Államok csak egyfajta harckocsit használ, míg Európában 12 típust tartanak üzemben.

Donald Trump hivatalba lépése óta

a külpolitikai elemzések egyik mind gyakrabban használt szófordulata az „új realizmus”. Mit kell érteni ez alatt? A kérdésről a The National Interest – vagyis A Nemzeti Érdek – című amerikai stratégiai kiadvány internetes változata terjedelmes tanulmányt közöl Lyle J. Goldstein tollából.

 

Donald Trump

 

Forrás: Flickr.com.

 

A szerző megállapítja: Trump külpolitikája hajlik arra, hogy elismerje a befolyási övezeteket, ami eltávolodást jelent a korábbi intervencionista, vagyis különböző térségekben akár a beavatkozásra is készséget mutató irányzattól. Ez – véli Goldstein – alkalmas lehet arra, hogy a jövőben elkerüljenek nagyhatalmi konfliktusokat, és különösképpen elkerüljék az Egyesült Államok és Kína összeütközését, feltéve persze, ha ezt a politikát mértéktartóan és kellő egyértelműséggel folytatják. Ebben az esetben az elemző szerint a befolyási övezeteket figyelembe vevő reálpolitika kedvező lehet a globális béke és stabilitás szempontjából.

Goldstein emlékeztet arra, hogy Anthony Blinken, aki Joe Biden demokrata párti elnök külügyminisztere volt, két hónappal az Ukrajna elleni orosz invázió előtt azt mondta: egyetlen országnak sincs joga igényt formálni befolyási övezetre, ennek a fogalomnak el kell tűnnie a történelem süllyesztőjében. Visszatekintve azonban – írja a The National Interest szerzője – eléggé egyértelmű, hogy ezt a tragikus háborút el lehetett volna kerülni, ha a washingtoni vezetők jobban felmérik az orosz-ukrán viszony valódi jellegét, és különösen, ha megértik azt, hogy a Kreml nem blöfföl ebben a kérdésben, mert az orosz vezetés felfogása szerint ez az ő saját érdekszféráján belül van. 

Az elemzés hangsúlyozza, hogy az érdekszférák elismerése különösen fontos lehet a kelet-ázsiai térségben. Az Egyesült Államoknak – írja Goldstein – természetesen szorosan együtt kell működnie szövetségeseivel, Japánnal és Dél-Koreával, meg kell őriznie saját érdekszféráját. Kína és a Fülöp-szigetek vitájában azonban például már óvatosságot kell tanúsítania Washingtonnak, és nem lenne helyes átlépnie érzékeny határokat. „Persze, védjük meg a Manila alá tartozó főbb szigeteket, de ne minden egyes korallzátonyt és homokpadot a a dél-kínai tengeren” – fogalmazza meg kendőzetlenül az amerikai Nemzeti Érdek elemzője azt, hogy nagyjából mire számíthat a világ legalábbis az elkövetkező néhány évben. És ha ez nem lenne elég, Goldstein hozzáteszi azt is: az új realizmus jegyében el kellene ismerni, hogy Tajvan Kína érdekszférájába tartozik. Szerinte azok az állandó kísérletek, hogy Tajvant elválasszák Kínától, ugyanolyan felelőtlenségről tanúskodnak, mint ami az elmúlt két évtizedben az amerikai diplomácia Ukrajnával kapcsolatos irányvonalát jellemezte.

A lapszemlét a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg (amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)