„Köszönjük
Reggeli gyors

Totyik Tamás: Meg fog rogyni a közoktatás

30/09/2021 15:17

| Szerző: Klubrádió

Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón azt mondta, hogy a januári béremeléseknek érinteniük kell a pedagógusi béreket is. Legutóbb Novák Katalin miniszter nyilatkozott a tanárok siralmasan alacsony béremelése miatt, azt mondta, "azzal, hogy egyébként a pedagógusoknak a bérét kell emelni, ezzel nem tudnék vitatkozni, és nem is szeretnék". Ugyanakkor hozzátette, bérük a mindenkori minimálbérhez kötése "nem életszerű". A Reggeli gyors vendége volt Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.

2021. szeptember 30. Reggeli gyors - részlet 21.09.30. Totyik Tamás
07:15
00:00
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azt követeli, hogy amit a kormány 2013-ban egyszer megadott és elvett, azt adja vissza – mondta Totyik Tamás, majd hozzátette, hogy Gulyás miniszter kijelentésével úgy van, mint a katonaságnál, hogy az a biztos, ami már megtörtént.

Totyik Tamás / Forrás: Facebook

Egyszer már ígértek 30 százalékos béremelést – azóta is keressük és nem találjuk. Ráadásul bérkérdésben egyeztetés utoljára egy évvel ezelőtt volt a minisztériummal, idáig mindig azt a választ kaptuk, hogy nem időszerű a béremelés kérdése, holott ők is érzékelik, hogy nagyon komoly gond van a pedagógus álláshelyek betöltésével kapcsolatban, és nem lehet másképp rendezni ezt a helyzetet, csak a béremeléssel – jelentette ki a PSZ alelnöke.

Totyik szerint még ha ez a 20-30 százalékos mértékű béremelés megtörténne is, akkor is nagyjából annyit keresne egy egyetemet végzett tanár, mint az iskolából éppen kikerülő szakmunkás, és persze nem a munkás bérét sokallja, hanem a pedagógusok fizetését kevesli.

 Pixabay
 

A szakember úgy látja, hogy ráadásul nincs igazán mozgástere a mai pedagógustársadalomnak, ez csak egy látszatszabadság, ugyanis jelenleg a tananyag körülbelül 10 százalékát tudják csak önállóan megválasztani.

Annyira megalázó helyzetbe hozták a pedagógustársadalmat, hogy ez az állapot tarthatatlan, ezen változtatni kell. Ma ott tartunk, hogy egy gyermekét egyedül nevelő, tíz éve a pályán lévő tanítónő a létminimum alatt él, ez azt jelenti, hogy nettó 170 ezer forint alatti a keresete. Ezen sürgősen változtatni kell, mert öt százalék alatt van a 30 év alattiak száma, ami nagyon komoly működési problémát fog okozni. Ha ez a tendencia nem fog változni a fiatalok körében, akkor meg fog rogyni a közoktatás, nem lesz az a szakember, aki ezt meg fogja csinálni – tért vissza a szakszervezeti alelnök a bérproblémára. 

Olyan terhelés alatt vannak a tanárok, hogy mire a nyugdíj korhatárt elérik, addigra teljesen tönkremennek, és vágják a centit, alig várják, hogy minél messzebb kerüljenek ettől a pályától. A fiatalok pedig teljesen beértékelték ezt a szakmát: hét évvel ezelőtt 15.300 hallgatót vettek fel valamilyen pedagógusi egyetemi képzésre, és ebből csak 2.100-an maradtak a pályán – írta le megdöbbentő számokkal a helyzet kilátástalanságát Totyik Tamás.

Pedagógussztrájk - Tiltakozó tanárok a miskolci Herman Ottó
MTI Fotó: Vajda János
 
 

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.

Reggeli gyors/interjú Totyik Tamással
2021. szeptember 30., csütörtök 6:46
Riporter: Mérő Vera