„Vásároljon
Megbeszéljük...

Több témával sem volt képben a kormányzati tájékoztatás szóvivője

25/06/2020 19:33

| Szerző: Klubrádió

Nem hallott az MTVA költségvetésének 20 milliárd forintos növeléséről és a Fidelitas Orbán Viktornak címzett „Apa csak egy van” című képéről sem Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője, akit Megbeszéljük című műsorunkban kérdeztünk.

2020. június 25. Megbeszéljük-részlet/ Interjú, Farkas Örs 2020.06.25.
23:23
00:00

Farkas Örsöt, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivőjét először arról kérdeztük, hogy minisztériuma, a Miniszterelnöki Kabinetiroda 11,8 milliárd forint értékben újabb kommunikációs szerződéseket kötött két céggel. Azt mondta, ezek a keretösszegek az év során folytatott kormányzati kommunikáció – köztük akár a nemzeti konzultációhoz kapcsolódó üzenetek – kiadásaira állnak rendelkezésre. Hozzátette, hogy idén már több kormányzati kampány is zajlott, például a koronavírusról, a kijárási korlátozásokról és a gazdaság újraindításáról. Ezeket mind az említett keretösszegek terhére finanszírozták, a nemzeti konzultációra pedig szerinte mindennek csak a töredékét költik.

A szóvivő úgy fogalmazott: demokráciában fontos, hogy az emberek elmondják a véleményüket, és ha olyan helyzet alakul ki, mint most, akkor választások között is meg kell őket kérdezni. A műsorvezető, Bolgár György megjegyezte: a kormányzat jórészt már megtette azokat a lépéseket, amelyekről a nemzeti konzultáció kérdései szólnak, így nehezen érthető, hogy miért kell feltenni ezeket. Farkas Örs szerint ez félreértelmezés, mert számítanak a járvány második hullámára, és tudni akarják, mit tartanak fontosnak az emberek a korlátozásokból.

 
Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője Forrás: Facebook
 

A konzultációnak vannak olyan elemei, amelyek megosztják a társadalmat, ezzel összefüggésben szóba került a járványhelyzetben a digitális oktatásra átállás is. Műsorvezetői kérdésre válaszolva Farkas Örs nem emlékezett, mikor fogadták el a digitális oktatási stratégiát (2016-ban), és mikor kellett volna bevezetni (2019-ben, amikor még nem volt járvány). Hangsúlyozta azonban, hogy bár nem minden alakul terv szerint a kormánynál sem, a jelek szerint elég jól álltak a digitális oktatás előkészítésével, miután arra különösebb nehézségek nélkül, „egyik napról a másikra” át tudtak állni az általános és középiskolák is.

Május 9-én, még a járvány időszakában 15 milliárd forintot csoportosították át kormányzati kommunikációra. Amikor éppen csökkennek mindenki bevételei, miért? – kérdezte a műsorvezető. A szóvivő azt mondta, a kabinetiroda költségvetését korábban, még a járványhelyzet kezdetekor, ennek a többszörösével érintette a gazdasági átcsoportosítás, vagyis több tízmilliárd forintot vontak el a tárcától. Amikor aztán jobban lehetett látni a járvány gazdasági hatásait, akkor egyes tételek visszakerültek a minisztériumokhoz, valamint ugyanez történ állami társaságok és önkormányzatok esetében is – tette hozzá.

Jövőre miért szánnak a korábbinál lényegesen nagyobb költségvetési pénzt a közmédiára? – kérdezte Bolgár György. A Népszava cikke szerint 20 milliárd forinttal többet, 77 helyett 97 milliárd forint támogatást kaphat az MTVA, vagyis több mint negyedével növekedne az összeg. Farkas Örs közölte: ezt az épp őt megszólaltató műsor felvezetőjében hallotta először, magyarázatként pedig hozzáfűzte, nyilván nem várható el tőle, hogy az összes költségvetési tétel részleteit ismerje. Azt mondta, a következő beszélgetésig részletesen tájékozódik arról, miért volt erre szükség.

Szóba kerültek a kórházkiürítések is. A szóvivő szerint 36 ezer ágy felszabadítása volt a cél, de ezek jelentős része már eleve üres volt, így ennek körülbelül tíz százalékát, 3600-at kellett kiüríteni, és ez az információ fent van a koronavírusról szóló kormányzati honlapon is. Szólt arról is, hogy amikor szakmai kérdésekről volt szó, akkor szakértők iránymutatása alapján döntött a kormány, az emberekhez pedig az ő mindennapjaikat, az őket érintő korlátozások miatt fordulnak. Ha például azt mondja az operatív törzs, hogy egy adott ország felé le kell zárni a határokat, az nem kérdés, nem a polgároknak kell eldönteniük, hanem a vírushelyzet indokolja. A műsorvezető megjegyezte: egyébként benne van a konzultációban, hogy valaki egyetért-e az országhatárok lezárásával.

Bolgár György megkérdezte Farkas Örstől azt is, mit szól a Fidelitas elhíresült, „Apa csak egy van” című képéhez, amelyet a Fidesz ifjúsági tagozata apák napi üdvözletként tett ki a miniszterelnöknek. A szóvivő azt mondta, nem tagja a Fidelitasnak, a szóban forgó képet pedig nem látta. Hozzátette: „lehet, hogy nem fedi egymást az érdeklődésük”, az ifjúsági szervezetével, de megnézi majd a képet.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Facebook

Megbeszéljük... /Interjú Farkas Örssel
2020. június 25., csütörtök 16:15
riporter: Bolgár György