Taikonauták, kutya IQ-tesztek és a nemtudás

1969. július 21-én lépett először ember a Holdra. Neil Armstrong és legendás mondata már a közös tudásunk része, és mind technikai szempontból, mind ideológiailag hatalmas mérföldkő volt akkor. Hogy milyen irányba fordult ezzel az űrversenyt, és hogy milyen jelentős eredmények születtek azóta az űrkutatás területén, amelyeket talán sosem fog olyan médiaérdeklődés kísérni, mint akkor azokat az első furcsa lépéseket egy új égitesten, többek között erről szól az első beszélgetés Pacher Tibor fizikussal. A Puli Space Technologies alapítója nem csak arról beszélt, hogy mit jelentett akkor ez a hatalmas ugrás, hanem a napjainkban indult űrversenyről is szót ejtett. Az interjúból kiderült, jelentős kockázatvállalással járt akkor is egy űrkaland, de – hiába tudunk egyre többet erről a tudományterületről – még ma is rengeteg kiszámíthatatlan veszélyt jelent egy-egy expedíció.

A vakmerőség definíciójáról lehetne vitatkozni – ezt részben az előző adásban meg is tettük. De hogy az említett Apollo programban résztvevő asztronauták szó szerint fejest ugrottak-e az ismeretlenbe, és ma már nagyobb lenne az óvatosság, talán sosem tudjuk meg. Azt azonban a saját bőrünkön is tapasztalhatjuk, hogy ha egy feladatról csak az után derül ki, hogy valójában nagyon veszélyes volt, miután végrehajtottuk, igen hálásak tudunk lenni. Másrészről az sem tűnik túl nagy gondnak, ha tisztában vagyunk azzal, hogy az említett feladat milyen tudást, képességet, bátorságot igényel, és például ennek nyomán eldönthetjük, hogy részt veszünk-e benne, vagy sem. A kérdés viszont nem csak az, hogy van-e döntési lehetőségünk, hanem az is, hogy képesek vagyunk-e nemet mondani. S. Tóth Márta coach elmondta, napjainkban már egyre kevésbé félünk attól, hogy beismerjük, valamit nem tudunk. Egyre több vállalkozás vezetője ismeri fel, hogy nem fog gyengébbnek tűnni a beosztottjai számára, ha az arra megfelelő embert nevezi ki egy feladat elvégzésére maga helyett. S. Tóth Márta hozzátette hasonló modellek megvalósíthatók a családon belül vagy baráti körben is.

A nemtudás vagy éppen a tudás – akár elismert változatáról van szó, akár nem – sok minden függvénye. És ami a legjobb benne, hogy ha valaki ehhez ért, valaki meg ahhoz, az nem feltétlenül minősíti magát a tudást. És bár mi emberek, szeretjük ezt méregetni például IQ teszttel, ilyen rangsorolás nincs a kutyáknál. Kubinyi Enikő etológussal többek között arról beszélgettünk, érdemes-e összehasonlítani a különböző fajtájú kutyák intelligenciáját, és hogy a labda vissza nem hozása tekinthető-e képességnek. A szakértő elmondta, a kutyák személyisége valójában csak az ősibb fajták között különböztethető meg igazán. A városi kutyatartás még nem tekint vissza olyan hosszú múltra, hogy ilyen egyértelműek legyenek a különbségek. Kubinyi Enikő beszélt a kutyák intelligenciája mellett a macskákéról is.

A műsort a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.